My World, My Blog!

2010.07.17. 15:30 Vadóc!

Pénteki kalandozások:D

Címkék: fotózás mindennapok élmények

Ez a cím kezdi kicsit hitelét veszteni, ugyanis most sem pénteken, hanem hétfőn fotóztam... Na, mindegy!:P Legalább fotóztam valamikor. Azért ez sem utolsó szempont.

Most már elárulhatom - ugye a hétfői bejegyzésben még elég ködös voltam -, hogy megint csak a Népkerthez vezetett az utam. Viszont a helyszín - ahogy a Hősök terés fényképeknél is megszokhattátok - mégsem ugyan az. Múltkor egy fán fényképeztünk. Igaz ez is egy fa, azonban a park teljesen másik része, és ugyancsak másik fa. Egyébként meg nem csak fás fotó van. Lejebb ugyanis megtalálhatjátok a Népkert szökőkútjánál készült képet is, ugyanis az volt az eredeti célpontom. Igazából az egész parki séta csak időhúzás volt, mert épp akkor tisztították a szökőkutat, amikor oda értem. Szerencsére a két ember, aki tisztította egész hamar elment, így vizes képeket is tudtam csinálni. Olyan forráság volt egész nap, hogy legszívesebben belementem volna, de egyrészt abba nem lehet, másrészt túl mély volt még miniszoknyával is... Engem inkább a második ok gátolt meg:P Csináltam volna több képet is, de vissza kellett indulnom a plázába, hogy le ne késsem a filmet... Mondjuk szerintem, ha t9öbbet csinálok is csak kettőt raktam volna fel, csak épp lehet, hogy nem ezt a kettőt. De azért ezek is elég jók lettek szerintem!:D

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr612157397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nehiddel 2010.07.18. 18:47:01

Szánsájn,fiatalság, bolondság, nem is kell más :)
süti beállítások módosítása