Az egész azzal kezdődött, hogy Kata (unokatesóm menyasszonya) felhívott, van-e kedvünk koriznni menni?. Apukám számára ez elvetélt ötlet volt, anyukámnak pedig még egy hete becsípődött a dereka és fáj neki, szóval maradtam én.

Ezt komolyan gondoltuk?!

Ez volt Laci, és az én reakcióm is amikor a jégre léptünk. Gondolom mondanom sem kell csúszott (hát persze, hogy csúszott mivel jég). Úgy emlékeztem, könnyebb korizni -igaz 2 éve voltam utoljára. Nagyon béna voltam... csodálkoztam is magamon, hiszen én már koriztam. Pár perccel később rá is jöttem, hogy nem én vagyok rossz, a korival van valami gond. Megnézettem Katával és -szerencsémre és lelki békém érdekében- megállapította, hogy rosszul van megélezve, mert van rajta egy kis kiálló vasdarab. Huhh, nagy kő esett le a szívemről. Csak annyi dolgunk volt, hogy kicseréltessük. Mivel kicsit törte a lábamat a női kori, inkább férfit béreltünk ki. Na igen... a férfi kori... kétség sem fér hozzá, hogy sokkal kényelmesebb és jobb, mint a női, viszont nekem baromi szokatlan volt, így elsőre. Tudni illik a női korcsolya éle hosszabb magánál a cipőnél, van az elején farkasfog és a vége egyenes. Ezzel szemben a férfi kori pont az ellentéte: nincs farkasfog, ugyanolyan hosszú, mint a cipő és a vége görbül. Ezt elég nehéz volt megszokni. Volt is belőle bajom... egyfolytában olyan érzésem volt mintha hátra akarnék esni, és ezt kétszer át is ültettem a gyakorlatba (de csak az elejénXD).

A megmentőm: Eszter

Még indulás előtt felhívtam, hogy jöjjön ki ő is, de nem mondta biztosra és a nagy izgalmak közepette meg is feledkeztem róla. Egyszer csak megyek, megyek ő meg ott állt a karfánál. Igazából nem is vettem észre, csak rámköszönt:) Innentől fogva együtt koriztunk, ami azért is nagyon jó volt, mert Laciék inkább együtt voltak, mint velem és Eszterrel tök jól elbeszélgettünk. Egyrészt ezért ő a megmentő, másrészt mert, vele általában úgy koriztunk, hogy: ő ment hátrafelé (mert ő „profi”) én meg előrefelé és így fogtuk egymás kezét. Nem is estünk/estem annyit (bár egyszer én fogtam meg őt!!!), és ez a módszer jobban tanított a helyes testtartásra (ne dőlj előre, csak egyenesedj fel és kicsit rogyassz), mivel nekem kellett néznem, hogy van-e valaki Eszter mögött/én előttem. 2-től kb. fél 5-ig koriztunk, közben ittunk teát meg ilyenek. Nagyon király volt. Szivesen mennék mégegyszer... sőt menni akarok mégegyszer!!!:P

Éhes vagyok

Végül hazavittük Esztert és felmentünk Laciékhoz átöltözni. Már mind nagyon éhesek voltunk, mert csak reggeliztünk. A műjégpálya Kazincbarcikán van, Laciék is ott laknak, én viszont Sajószentpéteren (kb. 5 km). Még hazafelé bementünk egy cukrászdába (de nem ott ettük meg a sütiket), és húztunk is haza enni. Szerencsére anya csinált nekünk kaját, ami nagyobb megmentő volt, mint Eszter, és szerintem finomabb isXD. Utána ettünk sütit. Vettünk egy nagyon finomat, ami pont annyira édes, hogy egyet bírsz megenni belőle, de jelen pillanatban úgy érzem, az a világ legfinomabb édessége. A francba... mindig elfelejtem a nevét... mi is az?...ööö... áá megvan: Kardináris! Akinek módjában áll kóstolja meg! Kihagyhatatlan ízvilága van, egyszóval (vagyis kettővel) baromi finom:D

A mai nap lényege tehát, hogy eszméletlenül éreztem magam, viszont már előre várom a holnapot, amikor is izomláz miatt ki sem fogok tudni kelni az ágyból:P... DE MEGÉRTE!!!