Mint már említettem Dóra itt aludt nálunk -igazából még mindig itt van és segít blogolni. Tegnap suli után először elmentünk hozzájuk a cuccáért és az utunk, hát... kicsit sem volt zökkenőmentes!
Villamosszűz
Dóra Diósgyőr elejénél lakik (a Kiliánon), oda pedig villamossal kell menni. Kombinált bérletem van, úgyhogy ezzel nem volt gond. Eddigi életem során még csak 1x ültem villamoson, akkor is csak egy megállót mentem, szóval ez a mostani 14 megállóhoz képest semmiség volt. Már majdnem odaértünk hozzájuk. Komolyan! Csak 3 megálló választott el a céltól és akkor megcsörrent Dóra mobilja. Az apukája hívta, hogy menjünk már be az orvosához valami E betűs gyógyszer receptjéért. Na akkor vissza 4 megállót. Szerencsére a rendelő közel volt és elég hamar is végeztünk, úgyhogy csak egy fél órával későbbi busszal kellett jönnünk. Végül csak eljutottunk Dóráékhoz. Otthon volt a mindkét tesója, velük beszélgettem mialatt Dóra összepakolta a cuccát. Elindultunk visszafelé -persze villamossal-, majd a Búza térről a 3 órás barcikai busszal hozzánk St.péterre. Fél 4-re már itthon is voltunk, úgyhogy megkezdődhetett a „pizsamaparty”!
Éjszakába nyúló este
Nagyon, sőt tök király volt. Először gépen elkezdtünk írni egy új forgatókönyvet/könyvet, aminek természetesen még nincs címe és az sem valószínű, hogy a blogra fel fog kerülni (bár ki tudja?!). Kb. 5 percig fuldokolva röhögtünk egy olyan mondaton, amire már nem is emlékszünk. Sokat makkaóztunk... helyesbítve: azt hiszem, mindig makkaóztunk és közben csináltunk más dolgokat. Nem tudtuk felfújni a matracot, mert elromlott a kompresszor, de megoldottuk: mindketten a nappaliban aludtunk egy kihúzható kanapén! Dóra elolvasta a Petrával közös, új könyvünket és az ő szavaival élve: Nagyon jó!... ráadásul kisegített az írói válságomból és ő is írt a történethez, így őt is a könyvünk teljes jogú írójává nyilvánítottam (még a fedőlapra is ráírtam:P). Halgattunk zenét és Showder klubbot, amin szintén sokat röhögtünk. Megdobott keksszel! És a nap fénypontja: építettünk egy 30 kártyából álló kártyavárat (a mellékelt kép is mutatja, hogy ez tényleg igaz). Ami nagyon furcsa volt, hogy egyáltalán nem néztünk TV-t és nem is hiányzott. Tök jól elbeszélgettünk mindenféle hülyeségről. Kb. fél 2-kor feküdtünk le, akkor is csak azért mert muszáj volt. Alig várom, hogy megismételjük!!!:D
Rejtélyes telefonáló
Kb. éjfél körül észrevettük, hogy csörög Dóra telefonja. Már az is elég nagy szívás, hogy éjfélkor -szerencsénk volt, hogy még fel voltunk- ráadásul rejtett számú volt. Na mind1 felvettük, de nem szólt bele senki. Hallóztunk egy kicsit aztán letettük. Nem tudom, hogy ki szórakozott -bár lenne pár tippem. Utána nem hívott többször... biztos megunta. De amúgy elég hülye! Csak fogyasztja a pénzét.
ui.: Dóra elhatározta, hogy ő is blogger lesz. Már csináltunk is neki blogot, de addig nem akarta, hogy belinkeljem, amíg nem lesz pár bejegyzése. A lényeg, hogy nem sokára... csak győzzétek kivárni!