My World, My Blog!

2010.06.02. 18:25 Vadóc!

3 legyet 2 csapásra!

Címkék: iskola cooper jegyek

Ma még úgy indultam suliba, hogy írok két dogát, vagy csak egyet, de akkor Coopert futok. Hát nem is lenne szép az élet, ha ez a nap folyamán ne változott volna meg különböző okok miatt...

Komolyan?!

Nagy nyugisan várjuk a 35-öst a buszmegállóban. Közben Zsani (egyik osztálytársunk) is megérkezett és elkezdtünk beszélgetni. Már a buszon ültünk, amikor mondta, hogy első órán össze lesz vonva az egész osztály, mert valami kérdőívet kell kitöltenünk igazgató úrnak. Hát mondhatom nagyon megörültem a hír hallatára, hiszen ez első óránk német, és dogát írtunk volna. Persze ez azért még nem volt biztos, így - mikor megérkeztünk a suliba - első utunk a tanáriba vezetett, hogy megkérdezzük. Szerencsénkre ofő csak megerősíteni tudta, amit Zsani mondott. Nem lesz német, nem lesz doga... viszont nem sokáig. Gondolom holnap megíratja, mintha mi sem történt volna. Na nem baj, legalább ma megúsztuk!

Pedig már olyan „RÉG” esett!!!

A kora délelőtt folyamán tök jó idő volt, néha még a Nap is kisütött, szóval nagyon úgy nézett ki, hogy ma már nem marad el a Cooper. Ennek szintén nagyon örültünk, mert mi a 4-5. órára voltunk beírva, az pedig biosz és rajz. Bioszon pedig szintén dogát írtunk volna. Kicsengettek a 3. óráról, és mivel még akkor sem volt nyoma esőnek, összeszedtük a cuccunkat és elindultunk az egyetemi pálya felé. Eszter nem fut a lába miatt, én pedig úgy gondoltam majd a pálya öltözőjében öltözök át, így busszal mentünk, hogy előbb leérjünk. Már félúton elkezdett cseperegni az eső, de tényleg csak kicsit esett, tehát meggyőződésünk volt, hogy attól még lefutjuk... Aha, na persze. Mire a többiek is leértek gyalog, már szakadt az eső. Attól függetlenül, hogy nagyrészt a pálya fedett részében voltunk, szépen eláztunk:P A mi tanárunk rendes, ezért nekünk nem kellett futnunk, viszont a fiúk... hát ők rendesen megszívták. Amilyen segfej Lacipityu persze lefuttatta velük a 12 percet! Ám az igazi ázás még csak ezután következett - legalábbis nekünk. Busz hiányában és esernyő nélkül visszagyalogolni a suliba, a még mindig teljes erővel szakadó esőben. Ráadásul a visszút sárban is gazdag volt... De végül csak célba értünk kicsit, vagy inkább nagyon csapzottan:P A dolog jó oldala: se biosz doga se Cooper nem volt!!!;D

ui.: Volt gyűrű, nincs gyűrű. Valahogy elveszett a tesizsákomból... Na mindegy úgyis van másik. De a tényleges utóirat: Ne felejtsétek el holnap megnézni az első Hét zenéjét!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr562051506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása