My World, My Blog!

2010.06.10. 19:16 Vadóc!

A hét zenéje

Címkék: zene sztárok klip ismeretterjesztés

Az előző hét rovatában említettem, hogy egy magyar számról lesz szó. Ezt az ígéretemet be is váltom.

Idiot Side - Álarc

A zenekar 2004 novemberében alakult Szerencsen. Tagjai: Barnee (Barna Balázs), Golyó (Gönczy Gergő), Bothond (Botond László) és Tóth Roland. 2005-ben Gönczy Gergő (menedzser) karolta fel őket. Első fellépéseiket például a Hooligans előzenekaraként adták. Nagyközönség előtt ténylegesen a 2008-as Lola nagykoncerten debütáltak. Még ebben az évben elkészült első videóklippjük Könnyen jön címmel. Ezt pedig hamar követte a Szárnyak nélkül. 2009-ben már több díjra is jelölték a bandát, melyek közül a BRAVO OTTO Az év hazai felfedezettje-t el is nyerték.

Május 7-én jelent meg első, 21 című lemezük, melyről eddig az Álarc-ot láthattuk klipp formájában is. Eddig nem igazán figyeltem fel az együttesre, viszont ez a szám első hallásra belém vésődött. Tipikusan olyan mind a szövege, mind a dallama, ami nem megy ki egykönnyen az ember fejéből. Magát a hozzá készült videót a menedzsment klippekhez sorolnám, hiszen elég egyszerű, cask a zenekart mutatja be. Ennek ellenére szerintem remekül sikerült... Az effektek különösen tetszenek benne!

 

ui.: Már tudom is, hogy mi lesz a következő Hét zenéje! Úgy gondolom sokan örülni fognak neki;D

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr12072364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása