Sötétedik. Lassan halványodnak a távolban az "acélváros" fényei, mialatt az autópályáról visszatekintünk rá. A halk motorzúgás és Class FM megszokottságát egy izgatott hang töri meg: Nem sokára felszáll! Erre mind mosolyogni kezdünk. Beszélgetés kezdődik, hogy elüssük az időt. Beszélgetés a mindennapokról, a nemsokára kezdődő iskoláról, a Balatoni nyaralás élményeiről, a családról, és főleg az épp haza készülő Laciról, akinek ez lesz élete legelső repülőútja. A repülésről mindannyiunknak más jut az eszébe: Anyukám nagyon félne... Katával próbáljuk neki elmagyarázni, hogy nem lenne mitől.
Nem sokkal később megállunk egy OMV kútnál. Egy kis szünet az elgémberedett végtagok kinyújtóztatására, de épp úgy alkalmas egy későesti kávézásra, vagy egy kis édesség elfogyasztására. Mire kijövünk a kútról apa a csomagtartóban matat. Először fel sem tűnik a mellettünk álló autó két öreges utasának kissé ijedt, zaklatott tekintete. Pár másodperc múlva a helyzet már adja magát: Az urak kocsijuba zárták a kulcsukat, de szerencséjükre éppen egy autószerelő parkolt le, pont mellettük. Hát mi ez, ha nem a sors? Újabb néhány másodperc múlva a probléma megoldódik, s mi egy köszönet-borral leszünk gazdagabbak. Már megérte a pesti kiruccanás!
Újra útra kelünk, s az M0-ásról lekanyarodva már más fényekre leszünk figyelmesek. Ezek már a Ferihegy 2. termináljának éles, csalogató fényei, melyek csak egy szót suttognak mindannyiun füleibe: Megérkeztünk. Bolyongás a parkolóban, majdnem megbűntetés egy észre nem vett "Behajtani tilos" tábla miatt, de végül célba érünk. Kiszálva a kocsiból az órára pillantunk. Az izgalom fokozódik, hisz már alig30 erc választ el minket a hazatérőtől. A parkolójegy drágaságán nem lepődünk meg... Eleget edzettünk erre a 900 Ft/órára Siófokon.
Az érkezési oldalhoz csúszós márványlépcső vezet, amelyen tisztán hallatszik a cipők szapora kopogása. Mi is beállunk a kopogók kórusába, majd belépünk a nagy, szürke várakozócsarnokba. Itt az emberek 3 csoportra oszthatók: Az első a leszállásokat jelző panelt fürkészi, a második a liftre emlékeztető, tükrös kiszállókapura szegezi a tekintetét. A közös bennük, hogy mindannyian izgatottak. A harmadik már boldog. Ölel, csókol, néha könnyezik egy kicsit a meghatottságtól, az örömtől, amit rég nem látott szerette észlelése jelent. Mi még csak a második csoportba tartozunk.
Néhány perc múlva a kiszállókapu kinyílik, s egy ismerős alak lép ki rajta. Az arckifejezés jelentőségteljes, a mosoly most már örömmel teli. Egy nagy öleléssel immár mi is csoportot léptünk. Azonban a meglepetés Laci részén a legnagyobb. Egy gondosan kitervelt meglepetés volt, hogy nem csak apa, hanem mi is kimegyünk elé a reptérre. Nem is tudom, hogyan hihette az ellenkezőjét! Egy rövid beszámoló után a Na, milyen volt? jellegű kérdésekre, megint kopogunk a márványlépcsőn. A kocsiban pedig egy hosszú beszélgetés kezdődik, hiszen még legalább másfél óránk van hazáig.
