Bár ezt a posztot tegnapra ígértem nem kell mindent készpénznek venni, amit leírok :) A 4. részt Karácsonyra kaptam és még 24-én el is olvastam, szóval épp ideje már írni is róla valamit!
A Sötét szövetség olyan, mintha egy új kezdet lenne a könyvsorozatban. Mivel a 3. rész végén L. J. Smith megölte a főszereplőt, nem igazán tudtam elgondolni, hogy miként folytatódik majd a sztori, de nagy meglepetésemre most is csak fokozódott a történet. A cselekményt most kivételesen Bonnie, az egyre magabiztosabb boszorkány szemszögéből olvashatjuk, aki ennek köszönhetően hivatalosan is főszereplő lett. Egyre több a misztikum. A vámpírok mellett nagy hangsúly van a boszorkányok alapos megismerésén, sőt még a vérfarkasok létére is fény derül. Ezen felül rengeteg újdonság van még a könyvben, például Klaus az új gonoszunk Katherine után, akinek minden vágya, hogy leszámoljon Stefannal. Aztán ott van még a démoni vérszívónk, Damon, aki ismét egy új oldalát mutatja, ráadásul még Bonniet is el akarja csábítani, aminek személy szerint rettentően örülök, hiszen a 2 kedvenc szereplőmről van szó. Sajnálatos változás, hogy Alaric ebben a részben nem kapott helyet, de mivel egy utazás miatt nem volt jelen, még reménykedhetünk benne, hogy visszatér az 5. részben... Persze a sok újdonság mellett vannak még állandó dolgok, az nem változott, hogy a főszereplők rendületlenül írják naplóikat, igaz az aktívabb történet miatt, most kisebb intenzitással. Amik viszont ezeket pótolják, azok Bonnie álmai, amik megadnak az egész könyvnek egy irracionális, hátborzongató fílinget. És ezekhez az álmokhoz kapcsolható Elena is, aki - bár meghalt - az álmokon keresztül segíti barátait. Még pár szót ejtenék a végéről is, ami megintcsak rettentő fordulatosra sikerült: Megjárjuk a mennyet és a poklot is az utolsó fejezetekben, majd egy nem várt történés a végén... Na, mondjuk én azt már túl Happy End-esnek éreztem, de azért ez még megbocsájtható :)
Bonnie és Elena többi barátja, továbbá a szerelméért vetélkedő vámpírfivérek egyedül találják magukat Elena halála után. De az elhunyt kedvesük szeretett városát nagy veszély fenyegeti, olyan, ami akár a holtakat is felébreszti. Erősebbnek bizonyul-e vajon Elena akarata a halálnál, és a több évszázados harc után kibékül-e Damon Stefannal? Mindez kiderül a Vámpírnaplók negyedik részéből, ami nem kevésbé izgalmas és fordulatos az előző köteteknél. /Bookline/
ui.: Vámpírimádók figyelem! Van most okunk az örömre, hiszen a könyvsorozat 5. része - mely A visszatérés: Leszáll az éj alcímet viseli - már Magyarországon is kapható! :D