Jó és rossz dolgok is kapcsolódnak ehhez a naphoz.
Évforduló
Ma 5 éve annak, hogy a nagymamám (anyai ágról) meghalt. Vele mindig is voltak kisebb vitáim, de azt hiszem épp ezek a viták, hoztak olyan közel hozzá. Mellrákban halt meg. Furcsa, de sosem viszonyultam úgy a halálesetekhez, mint például anyukám. Őt mindig megviselik az ilyen dolgok. Én pont az ellentéte vagyok. Valahogy a halál számomra nem jelenti azt, hogy elvesztek valakit, hiszen megmarad az emléke, a közösen eltöltött idő. Persze hiányoznak az elhunytak, de mégis másképp fogom fel az egészet. Úgy érzem tovább élnek a szívemben... Persze ez közhely, de nagyon is igaz. A legjobb példa, amit hozni tudok ennek bizonyítására: a temetőbe járás. Sosem szoktam kimenni a szüleimmel. Nem azért, mert nem szeretek temetőbe járni vagy , mert a halottak félelmetesek... egyszerűen nem látom értelmét. Engem nem nyugtat meg, hogy kijárok egy sírhoz, egy testhez. Tényleg beérem az emlékkel. Most ahogy ezt leírom, újra feltörnek és ez persze fáj egy kicsit. Kicsit nehéz ez, de mégis egy fokon jó... De hagyjuk inkább a negatív történéseket! Azt hiszem jobb lesz, ha áttérek a boldogabb dolgokra.
11 nappal később
Nagymamám halála után 11 nappal új „családtaggal” bővültünk. Egy hihetetlenül aranyos, nagy (legalábbis mostmár) és játékos kiskutyával:) Ő az én imádott Kaukázusi juhász 
kutyám: Bundás. Azt hiszem a kép nagyon jól szemlélteti mért ez lett a neve;D Igazából nagyapám kutyája, de amikor összeköltöztünk közös lett. Április 11-én lesz tehát 5 éves. Először úgy gondoltam, hogy majd csak a szülinapján írok róla, de kicsit előrébb hoztam. Ez ő születése ellensúlyozza a mai napot. Nagyon szeretem ezt a kutyát! Hatalmas, de mégis rendkívül szelíd, és szinte hívogat azzal a nagy barna szemeivel, hogy simogasd meg. Sajnos, mivel apa autószerelő és itthon is dolgozik, vagy épp mert simán kiugrana a kerítésen csak néha engedjük el. Bár mostanában mindig szabadon van éjszaka, mert már megszokta az új helyet (2 éve költöztünk) és lenyugodott. Eleinte amikor elengedtük teljesen bezsongott. Olyan gyorsan futkározott körbe-körbe az udvaron, hogy nem volt tanácsos az útjába kerülni... és anya legnagyobb bánatára letaposta a virágokat is. Most már tényleg tök nyugis. Sétálgat, lefekszik a teraszon, leül, hogy simogassam. Szerintem mostantól egyre többször el fogjuk engedni nappal is. Vagyis remélem!!!
Igazolvány
Ma 12:30-ra kaptam időpontot az igazolvány csináltatáshoz. Egy szülőnek is jelen kellett lennie, úgyhogy apa fél 1-re eljött értem a sulihoz (nem voltam 6. órán) és indultunk is. Először még vissza kellett mennünk apa munkahelyére, valami pecsétért, szóval kb. 1 körül indultunk el Miskolcról. Pont időre értünk S.péterre az okmányirodába. A recepciós szt mondta, hogy várnunk kell egy kicsit, így leültünk az előtérben. Igaz 15 perc múlva sorra is kerültünk, de legalább egy fél órának tűnt. Bementünk. A nőt, aki intézte már látásból ismertem. Az útlevelemet is ő csinálta. Most elkérte az anyakönyvi kivonatomat és miután elmondta, hogy nem kell új lakcímkártyát csináltatni és, hogy kb. mikorra készül el a személyim, elkészítettük a fényképet. Az igazolványképek mindig elég bénák, de az enyém egész jó lett. Ráadásul elsőre! Ezután már csak alá kellett írnom néhány papírt és mehettünk is haza. Na, hát már ezen is túlvagyok!:D
