My World, My Blog!

2010.05.31. 18:22 Vadóc!

Történelem vizsga...

Címkék: gondolatok boldogság vizsga iskola érzések

Eljött a nap... most már nem lehet kibújni alóla. A kidolgozott tételek és a sok tanulás most meghozhatják a várt sikert!

Gyomorgörcs

Már reggel is baromira izgultam. Sőt még álmodtam is a töri tételekről. Anyukám próbált megnyugtatni. Mondta, hogy biztos sikerülni fog... dehát nem járt sikerrel. A kocsiban liftezett a gyomrom, már majdnem hánytam is. Szerencsére nem. A buszmegállóban a friss levegő miatt kicsit jobban lettem, de az izgulás csak fokozódott, amikor láttam Eszteren, hogy ő talán még nálam is szarabbul volt. Minketten teljesen be voltunk ijedve... e délelőtt meghatározó jelensége egyértelműen a para volt, ahogy észrevettem a fél osztály életében. Bioszon - vizsga előtti órán - inkább a tételeket olvasgattam és utolsó mencsvárként azzal nyugtattam magam: legalább gyorsan túl leszek rajta. Kicsengettek és valahogy a csengőszóval minden jobb lett. Annyira közel volt az egész, hogy szerintem az agyam úgy gondolta, már nincs több idő izgulni. Ennek őszintén örültem.

12:15 Szurkoljatok!!!

Szünetben még átolvastam néhány évszámot, és határozottan féltem. Viszont már nem izgultam, inkább csak a attól féltem, hogy elég szerencsés leszek-e a tétel húzásnál. Tudtam, hogy sokat tanultam, és reméltem, hogy valami megmaradt a kicsiny agyacskámban. Végül megérkezett tanárnő és elkezdtük! Én voltam az első, ráadásul saját akaratomból... tudjátok: Ha már lúd, legyen kövér! Az én esetemben pedig, ha már vizsgázok, tényleg legyek gyors. 3-an voltunk bent: Eszter, Attila és én. Mikor tanárnő kirakta a tételeket, hogy válasszunk átfutott egy gondolat az agyamon: Az elején és a végén lévő tételeket nagyon tudom. Csak annyi kell, hogy ne a közepéből húzzak, de ha ez mégis bekövetkezne, még akkor is össze tudok kaparni egy 4-est. Végül arra gondoltam, hogy a tételek talán sorban vannak lerakva, így talán, ha az elejéről húzok szerencsém lesz, szóval így is tettem. Kihúztam a sor elején lévő tételt és bejött:D:D Sikerült kihúznom a 2. tételt, azaz a Mezopotámia - gazdaság, társadalom és kultúrális örökség címűt. Kb. 1 tonnás kő esett le a szívemről. Ezt nagyon tudtam... már mikor megláttam, hogy az-az, biztos voltam benne, hogy 5-ös lesz. Innentől már egy csöpp szikrája sem maradt bennem az izgalomnak és a félelemnek. Szépen leültem, kidolgoztam, aztán mentem felelni. Teljesen folyamatosan elmondtam. Tanárnő a végén már csak annyit kérdezett, hogy ki volt a fő törvényalkotó. Rögtön eszembe is jutott Hamurappi és még a törvényeit is jellemeztem, így simán megkaptam az 5-öst!!! De ezzel még nem volt vége. 2 jegyet kaptunk: 1-et a tételre, és 1-et egy - a tételünktől független - forrás elemzésére. Miután elmondtam a tételt tanárnő kinyitotta a könyvet és rámutatott a tételhez kijelölt abrára, hogy jellemezzem. Na és mi volt az? Hát Augusztusz principátusa. Jobb már nem is lehetett volna, hiszen pont ez volt az egyik, amiről már az elején elmondtam, hogy jó lenne jellemezni. Azt hiszem egy igazi mázlista vagyok!:P Ezt is szépen elmondtam, és ez is 5-ös lett. Nagyon boldog voltam/vagyok!;D A 3 vizsga közül ettől féltem a legjobban!

11 nap

Innentől kezdve az iskola tiszta Hawaii lesz. Már csak 11 nap van hátra a tanév végéig (hétvégék nélkül). Még lesz néhány dolgozat - ahogy számoltam 4 -, de már azok sem változtatnak sokat a bizonyítványon. Ja és szerdán - ha az idő is engedi - megtartják a Cooper-t. Na attól még félek egy kicsit, mert ez fogja eldönteni, hogy tesiből 4-es vagy 5-ös leszek. Na mindegy. Majdcsak lesz valahogy... még a legrosszabb eset is egész jó 4,77-es átlagot eredményez:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr652045471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása