Tudjátok nagyon nehéz, így nyáron tartani a rovat határidejét! Azt hinné az ember, hogy éppen ilyenkor könnyebb, hiszen milyen sok időnk van. Viszont ezzel szemben, mindenkinek van jobb elfoglaltsága. Sőt helyszínt is nehezebb találni, mert kis városban lakom...
Na, sikerült egy szép kis bevezető szöveget írnom, ami így visszaolvasva teljesen olyan, mintha elmaradna a rovat... Pedig egyáltalán NEM! Csak egy kicsit rendhagyó lesz. Jobban mondva nagyon rendhagyó, ha figyelembe vesszük a heti "modellemet". Ideje hát, lerántani a leplet! A képeken szereplő élőlény nem más, mint a mi, saját házi verebünk!:D:D Kb. fél éve költözött a garázsunkba a társával együtt. Írtó cukik voltak, ahogy elkezdték építeni a kis fészküket, szóval úgy döntöttünk, hogy maradhatnak. Azóta már kikeltek a fiókák, nagyobb lett a garázsban lévő fészek, és egy "nyaralót" (másik fészket) is építettek a teraszunkra:P Madarunk szokása - ami egyben lehetővé tette a fotózást -, hogy rengetegszer kiül a ház és a garázs között futó villanyvezetékre napfürdőzni. Közelebbről először akkor láttam, mikor a teraszunkon csipegette a morzsákat... nagyon édes! És nagyon szép! Ahogy az első képen is látható, gyönyörű sötétkék színekben pompázik. Különös ismertető jele pedig a hátán lévő, fehér tollfolt... A második kép remekül sikerült. Épp felszállni készül rajta. A szállásról jut eszembe: próbáltam olyan képet is csinálni, amin repül, de egyszerűen lehetetlen volt úgy lekapni! Rettentő gyors, de mindegy is. A lényeg, hogy ezek is klasszul sikerültek:) Tök jó! Ki más mondhatja el magáról, hogy van egy házi verebe?!
ui.: A következő héten minden visszatér a szokásos mederbe. Már le is van fixálva a fotózás, de a részleteket majd megtudjátok pontosan 1 hét múlva. Sziasztok!;D