My World, My Blog!

2010.08.13. 13:31 Vadóc!

A hét zenéje

Címkék: zene kritika sztárok klip ismeretterjesztés

Sziasztok! Mint a mellékelt ábra - azaz poszt - is mutatja újra itthon vagyok, és újdonsült erővel vetem bele magam a blogolásba, illetve más egyéb elfoglaltságokba. A Balaton isteni volt, de ígéretemhez híven erről majd holnap nyilatkozok bővebben. Most jöjjön egy újabb heti klassz zene, csak nektek, csak itt, kivételesen pénteken.

Ne-Yo - Beautiful Monster

Ne-Yo - vagyis Shaffer Chimere Smith - egy, az USA-i Camdenből származó R&B/pop énekes, dalszövegíró, producer, színész és rapper. 2006-ban adta ki első albumát In My Own Words címmel, de már előtte is nagy sikereket ért el dalszövegíróként (például Mario - Let Me love You). Ezután további két nagylemezt (Because of You; Year of the Gentleman) vett fel a Def Jam lemezkiadónál, melyekből a másodikkal elérte a várva-várt eredményt. Arról az albumról egyébként két szám jelent meg videóklip, illetve kislemez formájában is, a Closer, és a Miss Independent, melyek közül mindkettő rövid időn belül a neves slágerlisták Top 10-ébe került. Az énekes saját lemeze mellett még most is szerez más előadóknak is számokat. Írt már dalt többek között Rihannának, Beyoncénak, Enrique Iglesiasnak és Leona Lewisnak is.

Mostani, Beautiful Monster című száma egyértelműen Michael Jackson stílusának jegyeit hordozza mind zeneileg, mind videóklipjének felépítésében. Azonban ezt az énekes nem is tagadja, sőt a körülbelül 1 éve elhúnyt popikon iránti tisztelgésnek és rajongásnak tudja be. Én személy szerint ebben a "másolásban" nagyon is egyet értek vele, hiszen valljuk be: Írtó jól áll neki Jacko stílusa, a szám pedig egyenesen szuper lett!

 

ui.: Jövő héten újra visszatérünk a normál kerékvágásba, azaz megint csütörtökön jelentkezem a rovattal. Addig is jó zene hallgatást!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr442219069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása