Az óriási beharangozó reklámkampány után, ma debütál Magyarországon Anglia legismertebb és legsikeresebb énekes-tehetségkutató műsora, a várva-várt X-Faktor! A Simon Cowell nevéhez fűződő showműsor - mely olyan tehetségeket tett nemzetközileg híressé és elismertté, mint például Leona Lewis, Alexandra Burke, vagy a 4 tagú fiúcsapat, a JLS - most már az RTL Klub palettáját színesíti, és minden szombaton, 19:30-tól lesz látható.
Az X-Faktor nem más, mint az a bizonyos megmagyarázhatatlan plusz, amitől valaki több, jobb, ismertebb és elismertebb lesz, mint mások. A show legfőbb célja, hogy kivételes tehetségű énekeseket találjon, de emellett a külső megjelenés, a személyiség, a színpadi jelenlét és a tánctudás is fontos szerepet kap adásról-adásra.
A műsor egyik legnagyobb újjítása - amely világviszonylatban is egyedülállóvá teszi -, hogy a benne szereplő sztárjelöltek 4 kategóriában (16-24 évesek, külön lányok és fiúk; 24 év felettiek; duók, vagy együttesek) versenyeznek, s fejlődésüket mentoraik - akik egyben a zsűri tagjai - segítik elő. Természetesen a magyar mentorok kiválasztását, illetve felkérését is nagy körültekintés övezte, hiszen nagyban befolyásolják a műsor színvonalát. Végül a 4 zsűritag: a többszörös EMeRTon-díjas énkes-, és színésznő, Keresztes Ildikó; a baboskendős rocker, Nagy Feró; a Rapülők és a Jazz + Az nevű zenekarok tagja, Geszti Péter; és a New York-ból hazatért sikeres hangmérnök és producer, Malek Miklós. A műsorvezetők szerepét Ördög Nóra és Sebestyén Balázs töltik be.
Az X-Faktor az utóbbi évek legsikeresebb tehetségkutató műsora. Mindenhol, ahol eddig elindult, a nézettségi toplisták élére repült. (RTL Klub hivatalos weboldal)
ui.: Hamarosan, alig pár perc múlva kezdetét veszi tehát a műsor, amit kár lenne kihagyni! Remélem kedvet tudtam csináni hozzá, ha egyáltalán kellett;)