- Ez az utolsó vasárnapom...
- Hát reméljük nem!
- Haha. Tudod, hogy értem!
Egy apró párbeszédfoszlány a mai ebédünk idejéről... Dehát, hogy is értem? Ez az utolsó vasárnap, illetve hétvége a nyárból. Szeretett, sőt imádott nyarunkból! Így sokkal valóságosabb és hihetőbb, hogy ennyi volt, és megint 10 hónap áhítozás következik a kifogástalanul jó idő után. Kissé depis vagyok emiatt, persze nem érfelvágósan depis csak olyan kár-hogy-vége módon;D A legrosszabb nem is az, hogy eltelt minden év legjobb 3 hónapja hanem, hogy az időjárás is rögtön rosszabbra fordult, mintha a dátumtól függene. Tudjátok, mindenki a rohamos felmelegedésről és klímaváltozásról beszél, úgyhogy igazán igazságosnak tartottam volna, ha mondjuk szeptember közepéig 26-28 C° van! Röviden és tömören: Fokazatosabb hőmérséklet csökkenésre vártam és számítottam.
Na, és természetesen itt van az a bizonyos másik dolog is, amit ugyancsak a nyár vége hoz. Gondolom már mind tudjátok, hiszen mindenki életének főbb motívuma. Mi is lehetne más, mint a suli? Számomra a tény, hogy szerdán lesz az első nap, eltörpül a hideg mellett. Elég egyedülálló helyzet, de most valahogy nem érdekel hogy elsejétől megint beindul a tanulás, a fél 6-kor kelés, és a dolgozat írás. Teljes mértékben hidegen hagy, talán azon vígasztaló gondolat miatt, mely szerint: Ezekkel a dolgokkal együtt a napi ökörködés, kártyázás, és jó hangulatú buszocskázás is elkezdődik. S, ha más nem is, maradjon meg nekünk - most kissé melankonikus állapotban lévő diákoknak - a nyár csodálatos emléke!!!