My World, My Blog!

2010.11.12. 19:59 Vadóc!

A hét zenéje

Címkék: zene kritika sztárok klip ismeretterjesztés

Sziasztok! Most írnám, hogy Megint eljött a csütörtök... stb., de mivel a rovat mára (azaz péntekre) tolódott, nem jut eszembe semmi jó bevezető szöveg:P

Rihanna - Only Girl (in the World)

A Barbados szigetéről származó fiatal énekesnő, Robyn Rihanna Fenty, napjaink egy legismertebb és meghatározóbb női előadója. 2005-ben robbant be a köztudatba első, Music of the Sun című albumával, melyet a Def Jam Records-zal készített el. Szintén ebből az albumból jelent meg első kislemeze, a Pon de Replay, ami meghozta neki a világsikert. Az után RiRi már csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb slágereket - hogy csak egy párat említsek: UmbrellaTe Amo, Don't Stop the MusicRussian Roulette. 5 év alatt kiadott 5 nagylemezt, a 3. Good Girl Gone Bad-re pedig olyan nagy volt a kereslet, hogy azt kétszer is. Túl van már ugyancsak 5 koncert-turnén és már számos ismert előadóval csinált featuring dalt, köztük Eminemmel, Jay-Z-vel és Timbalanddal is. Ő volt a világ második barbadosi származású énekese (Jimmy Senya Haynes után), aki megkapta a legrangosabb zenei elismerést, a Grammy-díjat.

Az Only Girl az énekesnő legújabb dala, melyet múlt vasárnap a Madridban megrendezett MTV EMA gálán is előadott - mellesleg nem valami jól:S. A szám stúdió felvétele egyébként nagyon jól sikerült - legalábbis én úgy gondolom. Megint csak a klippel vannak bajaim. Nekem túlon túl virágos és vörös(?). Nem is tudom, hogyan fejezzem ki... Na, mindegy is. A lényeg, hogy lehetett volna jobb is ez a videó, de attól függetlenül szeretjük az Only Girl-t, hiszen az A hét zenéje!

ui.: Jövő héten megint visszaáll a rend, szóval ne felejtsetek el benézni csütörtökön!:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr332445106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása