Tegnap természetesen néztem a Megasztárt finálét - amit egyébként Tolvai Renáta nyert meg ;D - és ott akadtam rá erre a szuper dalra. Nagyon új, nagyon rock, és szerintem nektek is nagyon tetszeni fog!
Mester Tamás - Let's Just Run Now
A Mester karrierje során már jó pár rockbandának elismert tagja volt. 1989-ben, a STEP nevű zenekarral kezdte pályafutását, ahol a basszusgitáron felül, Flipper Öcsi mellett inkább a vokál volt rá jellemző. Ezután '91-ben váltott a Dream Teamre egy Európai turné kedvéért, majd pedig a Mester és tanítványai címet viselő, nagy népszerűségre szert tett rockzenekar gitárosává és egyben frontemberévé lépett elő. A zenekarral 2 nagylemezt is kiadott (A hívők földjén; Napszületés), melyek egyaránt aranylemezek lettek. Miután a banda '95-ben feloszlott az énekes előbb Los Angelesben, majd New Yorkban építgette szólókarrierjét. Mostani producerével, David Gasttal is az USA-ban ismerkedett meg. Első szólólemeze végül 2006-ban jelent meg A pillanat címmel. Az albumon egyaránt szerepelnek angol és magyar dalok, és minden belőle készült kislemez benne volt a MAHASZ Top 40-ében. Rengeteg ismert előadó munkáját segítette már, mint például az EDDA, Hien, vagy a külföldiek közül Kid Rock és Britney Spears. Jelenleg a Megasztár állandó zsűritagjaként és Ganxta Zolee, Papp Szabi és Tóth Tibi mellett a Jack Jack zenekar frontembereként tevékenykedik. A zenekar életéről 2008-ban egy "rockumentum" film is készült, amely Neményi Ádám munkáját dicséri.
Eddig még nem hallottam Mester Tamást angolul énekelni - ami azért is furcsa, mert amúgy teljesen oda vagyok a hangjáért -, de meg kell mondjam, hogy egyáltalán nem csalódtam! A Let's Just Run Now-t tegnap, a Megasztár fináléjában hallhatta először a nagyközönség, ráadásul ez volt az első alkalom arra is, hogy egy zsűritag állt a műsor színpadára. A dal elképesztően jól sikerült. A szöveg és a hangszerelés isteni, és még azt sem bántam, hogy valószínűleg csak playback volt... Ez tényleg világszínvonalú produkció! A megasztárosok és nagyon sok más magyar sztár is elbújhat mögötte és szerintem, ha lehetett volna tegnap rá is szavazni, tuti ő nyeri meg a műsort:P Ez igazi rock 'n' roll!!! (Még így zárójelesen annyit, hogy, bár klipet még nem rakok be, hiszen tényleg nagyon friss dalról van szó, a Megasztár elég jó kameraállásokat csinált most, és a videó minősége is megfelelő. Semmit sem von le a dal értékéből!)
ui.: Még egy kis szösszenet, mielőtt még a poszt végéhez érnék: Bizonyára sokan tudjátok, hogy a múlt heti Megasztárban Tamás egy szavazást indított el, melynek témája a magyar előadók angol dalainak kellő prezentálása volt. Ez a szavazás még mindig él, így arra szeretnélek biztatni benneteket, "Szavazzatok ti is, hogy világhírűek lehessünk!" ;D (Szavazáshoz katt a linkre!)