Tegnap volt a 7/5-8/5-ös buli, amit én szerveztem... mégegyszer nem szivatom meg így magam!
1. probléma: a hangfal
Egészen szerdáig úgy volt, hogy a suli adja a hangfalat, meg mindent ami ahhoz kell... természetesen semmi sem ilyen egyszerű. Szerda délelőtt kiderült, hogy mégse, mert a tanár aki ért hozzá lebetegedett. 2 napunk volt rá, hogy kerítsünk egy hülye hangfalat+erősítőt+kábeleket. Már mindent megpróbáltunk: bérlést, ismerősöket, már a vásárláson is gondolkoztunk, de egy alkalomra nem érte volna meg. Végül utolsó mencsváram unokatesóm, Laci odaadta az övét. Ha ő nem segít le kellett volna fújni a bulit, úgyhogy ezúton is nagyonnagyonnagyon szépen köszönöm neki.
2. probléma: nehéz féken tartani 60 valahány embert
Szerencsére pár perc késéssel el tudtuk kezdeni. A disco előtt még terveztünk egy kisebb versenytsorozatot, ami... hát... kicsit elhúzódott. Ha nem mondtuk el vagy 30x, hogy a többi csapat mennyen hátrébb, akkor 1x se. Még szerencse, hogy volt mikrofonunk. Különben semmit sem értünk volna. Na mindegy... a lényeg, hogy levezényeltük a versenyeket, tanárnőék összesítették a pontokat, és kihírdettük az eredményt. Az első 3 helyezett kapott csokikat. Utána jött csak a neheze: a disco. Sosem volt jó az a zene amit beraktam, mindenki számot akart kérni... mondjuk ez nem ért meglepetésként. Nézzük a jó oldalát: valahogy csak túl éltem, és lett sok jó zeném:)
Ami jó volt: a szendvicsek
Petra meg Zsófi még csütörtökön megvették a hozzávalókat (osztálypénzből), és a menza csinált nekünk szendvicseket. Pénteken fél 3-ra kellett értük menni. Sok volt, de elég jól fogyott. Finom volt. Kétfélét csináltak: sonka, sajt, retek, paprika, uborka + ugyanez csak sonka helyett szalámival. Hát legalább egy dolog jó volt a bulin:P