Nagyon úgy tűnik, hogy végre elkészült a hátsó teraszunk!:D;D Bár még vannak apróbb simítások, már használatba vettük! Tudjátok grillezés, kinti ebédek... stb. Most már csak az első teraszt kell befejezni.
A munkálatok
Bármennyire is próbáltam megkeresni az előző teraszos bejegyzésemet, nem sikerült, így nem tudom dátumhoz kötni a kezdést. Az biztos, hogy valamikor májusban foghattunk hozzá. Hát igen, az erős kezdés után hirtelen visszaesést tapasztalhattunk. Ugye a bontás 2 nap alatt lezajlott, és a tető megépítése sem vett igénybe sok időt (kb. 1 hetet). Ezután jött az aljzat betonozása, majd a rossz idő elhalasztotta a további "építkezést". Mivel esőben még Tomi sem tud járólapozni, ez a művelet igencsak időigényesre sikerült. Végül - ha jól emlékszem - a megszakítások miatt, 1 hét alatt készült el a 2 napos munka. Mikor már a padló is teljesen készen volt, nagyapám pár óra alatt felrakta a téglából készült grillezőt, ami már csak a burkolásra vár... ez az egyik dolog, amiért nem mondható teljesen késznek a terasz. Ezután kb. 2-3 hétig szünetelt a munka, ugyanis méretre kellett vágni a kovácsoltvas rudakat a korláthoz. Persze ez nem vesz igénybe 3 hétet, viszont apukám közben dolgozott, csak hétvégén tudta rendesen csinálni, és még akkor is volt maszek melója is. Szóval megvan a mentség!:) Ezzel egy idejűleg elkezdődtek az első terasz munkálatai is. Ott jobb volt a helyzet, mivel a tető jó volt. Csak az alját kellett lebetonozni és lejárólapozni, amit nagyapám, Tomi és Tomi egyik munkatársa, pár nap alatt, együttes erővel meg is csinált. Felajánlották, hogy segítsek be a fúgázásnál, de gondoltam inkább rájuk hagyom, nehogy elrontsak valamit:P:P Miután ők is végeztek elkezdődhetett az utolsó előtti fázis, avagy a kovácsoltvas helyre rakása. Ezt zömében apukám csinálta, és egy hét alatt kész is lett vele. Végül anyán és rajtam volt a sor, hogy elvégezzük a végső simításokat, azaz a korlátok feketére festését. Hát nem mondom, elszórakoztunk vele egy darabig!:D
Most már nagyon szép a terasz. Bár - ahogy írtam is - még nincs kész. Igaz csak apróbb dolgok kellenek már, mint például a már említett grill leburkolása, és a korlátok ezüst festékkel való batikolása. Így olyan lesz, mint a benti lépcsőnk korlátja. Jah és még valami, amit valószínűleg már csak jövőre fogunk - vagyis fog Tomi - megcsinálni: az aljzat leburkolása. Az még egy nagyobb lélegzetvételű munka lesz. Úgy tervezzük, hogy valamiféle terméskő burkolatot fog kapni. Dehát ez még a jövő zenéje... Egyenlőre örülök, hogy a terasz már használható!:)