A mai nap folyamán - főleg most, hogy a leírás miatt még többet gondolkodom rajta - furcsa, kissé ellentétes érzések kavarognak bennem. Ma rá kellett ébrednem, milyen gyorsan tellik az idő. Annyira hihetetlenül és rémisztően gyorsan...
Nem rég léptem be először az Avasi Gimnázium ajtaján, jövő hét szerdán pedig már a harmadik évemet kezdem ott. Mintha 2 év egy szempillantás alatt eltellt volna! Egy részem nem is lehetne boldogabb, hiszen minden egyes, csodálatos nappal közeledek az áhított "szabadság" felé. A "szabadság" felé, amikor őrültségeket csinálok, végigbulizom az éjszakát, egy ismeretlennel mászkálok, 2 napos pizzát eszem, a haverokkal másnaposan fetrengek a padlón, jó- és rossz döntéseket hozok, de én hozom őket. Amikor valóban elkezdődik az életem. Egy másik részem, viszont fél. Fél, mert ha megkérdezik tőle Merre akarsz indulni? Mit akarsz kezdeni az életeddel? nem tud válaszolni. Fél, mert úgy gondolja az évek talán túl gyorsan szaladnak, és nem lesz elég ideje dönteni. Nem tud majd dönteni melyik egyetemre megy, mit tanul, hol akar dolgozni... Mit akar azon a méltán csábító "szabadságon" kívül, ami így leírva elnagyoltnak, és tényleg őrültnek tűnhet, de hozzátartozik a tapasztalatszerzéshez, az élethez.
A mai nap folyamán furcsa, kissé ellentétes érzések kavarognak bennem. De úgy gondolom, nem csak bennem. Úgy gondolom, nem csak engem ijeszt meg, hogy az idő bekapcsolta a nitrót. Hogy lassan kezdünk felnőni. Úgy gondolom van okunk félni, de még több, hogy boldogok legyünk! Nem szabad elfelejtenünk egy elcsépelt, de annál bölcsebb igazságot, mely szerint: Félelem nélkül nincs izgalom! Amit pedig én tennék hozzá: Izgalom egyenlő "szabadság".
