Írom a kulcsszavakat: nagyszülők; régi bakelitlemezek; antikvárium. Remélem mindenkinek sikerült összeraknia!
Nagyjából egy hónapja elkértünk nagyiméktól egy elektromos mérleget, amiért fel kellett menni a padlásukra. Miközben kerestük a mérleget előkerült sok-sok '70-'90 évekbeli bakelit, illetve könyv, amik igazából már csak foglalták a helyet poros magányukban. Ekkor megfogalmazódott bennünk a nagy ötlet, hogy talán - sőt biztosan - pénzt lehetne csinálni ezekből a régiségekből, így hát (mivel én minden nap Miskolcon vagyok) rám hárult a feladat, hogy keressek egy antikváriumot. Ez nagyjából 2 nap alatt sikerült is sőt, még be is mentem kicsit kérdezősködni. Azt mondták, vigyek egy listát a beadásra szánt holmikról és majd arról megnézik, hogy egyáltalán mit érdemes bevinni...
A feladat adott volt, már csak a megvalósításra várt. Múlt hét szombaton rá is szántam magam. Szépen lementem mamáékhoz, ráadásul pont jókor, mert épp akkor lett készen a finom, sajtos pogácsa... Hmm, még most is összefut a nyál a számban. Na, de visszatérve a lényeghez: Úgy gondoltam csinálok egy teljes listát, tudjátok, a könyveket is beleírva. Érthetetlen módon még kedvem is volt hozzá, viszont nem számoltam azzal az apró, de cseppet sem elhanyagolható ténnyel, hogy bizony a padon k..va hideg van!:P Persze arra az időre megnyitottuk fent is a gázt, de azért nem melegszik át egy egész padlásszoba 2 óra alatt... Kínkeservesen, télikabátban leírtam az 52 lemezt, aztán úgy gondoltam, hogy egy napra éppen elég annyi mazohizmus.
És tudjátok, mi a legszebb az egészben? Ma bevittük papóval az 52-es listáról kiválasztott 16 lemezt, amiből az állapotuk miatt csak 9-et vettek be, és a finálé (dobpergés): darabját 100 kemény forintért!:D Annyira jó volt. De tényleg, én már csak röhögni tudtam rajta, és lényegében úgy fogtuk fel az egészet, hogy kocsikáztunk egy jót. Azért arra még kíváncsi lennék, hogy könyvet mennyiért vennének be. Lehet, hogy majd megkérdezem és, ha esetleg, netalántán jó árat mondanak, elébe nézek még egy fagyos napnak;D