... Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt... /Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd című művének részlete/

Ma van november első napja. Ezt a napot Szűz Mária, a vértanúk, az apostolok és az elhunytak, azaz Mindenszentek napjaként is ismerjük. Ilyenkor mindenki kimegy a temetőbe és ősi szokásból adódóan koszorúkkal, mécsesekkel és gyertyákkal tiszteleg, emlékezik halott szeretteire. Sok szép emlék felelevenedik e nap, amikre örömmel gondolunk vissza... És valahogy attól, hogy évente egyetlen napot hivatalosan is az emlékezésre szánunk, sokkal jobban érezzük magunkat. Megnyugszunk, és talán velünk együtt a holtak is - már, ha hiszünk abban, hogy halottaink lelke tovább él. Mért ne hinnénk, hiszen talán a hit az, amiről ez az egész nap igazán szól? És lehet, hogy ez a legnagyobb közhely, de attól még szerintem nagyon is igaz: A lelkük és az emlékük tényleg tovább él, bennünk.