Sziasztok! Ismételten visszakanyarodunk a magyar zenéhez egy igazi rocker lassabb dalával.
Ákos - A fénybe nézz
A sokak által ismert és szeretett Bonanza Banzai alapító tagja, Kovács Ákos, egészen pályafutása kezdetétől - 1987-től - hatalmas sikernek örvend az országban. Méltál állíthatjuk, hogy dalai igazi klasszikusokká, rock himnuszokká váltak az évek során. Ákos karrierje igazán példamutató, hiszen csak a Bonanza Banzai-jal 9, szóló énekesként pedig nagyjából 30 lemezt adott ki, melyből hatot angol nyelven írt. Rengeteg díjat is bezsebelt már, hogy csak néhányat említsek: 4 VIVA Comet-díj, 14 MAHASZ-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, és Magyarországon elsőként kapta meg az MTV EMA (European Music Awards) díját is. Ezen kívül Ákos az zeneszerzésben és írásban is jeleskedik, hiszen minden eddigi dalának szövegét és kis mértékben zenéjét is, ő maga írta. A '90-es évek során - bár ezt kevesen tudják róla - még 5 verseskötete is megjelent (az utolsót pontosan az ezredforduló évében adták ki, A hűség könyve címmel). De írt már dalt színdarabokhoz, sőt maga is játszott már bennük.
A fénybe nézz egy nagyon szép és elgondolkodtató dal főleg, ha a videoklipet is hozzá nézzük. Amúgy is imádom Ákos hangját, de az biztos, hogy ezt most nagyon jól eltalálta! A videóra visszatérve: szépen kivilágosították az egészet, ráadásul azok a tengeres jelenetek valami elképesztően gyönyörűre sikerültek... ezt nem várná az ember egy kliptől. Egyébként érdemes figyelni a történet és a dalszöveg harmóniájára, mert a klip végén A fénybe nézz cím teljesen új értelmet nyer. Kiderül, hogy egy sokkal nagyobb jelentést hordoz.