Sziasztok! Már tegnap is akartam írni csak mire megtanultam a mai dogákra apukám elfoglalta a gépet. Tudjátok, mostanában teljesen Honfoglaló mániás lett. De tényleg! Még régebben mutattam neki, amikor még én is játszottam, de akkor nem nagyon kapta fel, csak párszor játszott egy kicsit. Aztán most hétvégén regisztrált és azóta minden nap órákon keresztül játszik... Már szinte bánom, hogy megmutattam neki, elveszi tőlem az időt:P:P
Na, de nem erről akartam ma blogolni, hanem a címben is szereplő Német Filmhétről, melyet 2010-ben ezen a héten került megrendezésre. Úgy emlékszem erről az eseményről írtam már tavaly is, de azért itt egy kis bevezető: Az avasi német tanárai - köztük az enyém is - minden évben megszervezik a Német Filmhetet, mely lényegében annyit takar, hogy a német nyelvet tanulók német szinkronos és feliratos (néha a kezdők kedvéért magyar feliratos) filmeket nézhetnek meg a suli színháztermében. Vannak filmek délelőtt és délutánonként is, és igyekeznek más-más műfajú alkotásokat összeválogatni, például ebben az évben is volt film a családi kategóriától egészen a drámáig. Én egyébként ez évben voltam a legtöbb filmen - négyből háromra mehettünk piciny, 6 fős csoporttunkkal - és úgy gondolom, hogy eddig ezek voltak a legjobbak. Hétfőn délelőtt Erich Kästner ifjúsági regényének megfilmesített változatát, a Das fliegende Klassenzimmer-t (A repülő osztály) néztük meg. Ezt a filmet láttuk már tavaly is, csak most már az osztály többi része is jött kezdő németesként, így mi is beültünk. Meg egyébként is az egy klassz kis film, vicces és dinamikus a cselekménye. Tegnap és ma már délután moziztunk. Első új filmként a Jenseits der Stille (A csenden túl) című Oscar-ra jelölt drámát néztük meg, ami egy éppen felnőtté váló lány és süket-néma szülei kapcsolatát dolgozza fel, szerelemmel és halállal "megspékelve". Először kicsit féltem mind a film tartalmától, mind a szöveg megérthetőségétől, de mindkettő kellemes csalódás volt. Bár a veszekedős részeket nehezebb volt megérteni a gyorsaság miatt, nagyjából mindent ki lehetett venni, ha figyeltél. Ma már egy sokkal könnyebb lélegzetű filmet, a Sommer-t (Nyár) láttuk. Ez egy fiúról szól, akinek az apja vadászpilóta, így mikor Somáliába megy, a fiúnak a nagymamájához kell költöznie egy szigetre. Ott persze pont egy olyan lányba szeret bele, akinek már van barátja, szóval keletkezik néhány bonyodalom... Itt az volt az egyetlen probléma, hogy nagyon szlengesen beszéltek, így eleinte elég nehéz volt megérteni. Viszont jó volt a történet, csak mondjuk elég kiszámítható, de őszintén melyik szerelmi sztori nem az?!