V, mint Vadóc...

Az óriási beharangozó reklámkampány után, ma debütál Magyarországon Anglia legismertebb és legsikeresebb énekes-tehetségkutató műsora, a várva-várt X-Faktor! A Simon Cowell nevéhez fűződő showműsor - mely olyan tehetségeket tett nemzetközileg híressé és elismertté, mint például Leona Lewis, Alexandra Burke, vagy a 4 tagú fiúcsapat, a JLS - most már az RTL Klub palettáját színesíti, és minden szombaton, 19:30-tól lesz látható.

Az X-Faktor nem más, mint az a bizonyos megmagyarázhatatlan plusz, amitől valaki több, jobb, ismertebb és elismertebb lesz, mint mások. A show legfőbb célja, hogy kivételes tehetségű énekeseket találjon, de emellett a külső megjelenés, a személyiség, a színpadi jelenlét és a tánctudás is fontos szerepet kap adásról-adásra.

A műsor egyik legnagyobb újjítása - amely világviszonylatban is egyedülállóvá teszi -, hogy a benne szereplő sztárjelöltek 4 kategóriában (16-24 évesek, külön lányok és fiúk; 24 év felettiek; duók, vagy együttesek) versenyeznek, s fejlődésüket mentoraik - akik egyben a zsűri tagjai - segítik elő. Természetesen a magyar mentorok kiválasztását, illetve felkérését is nagy körültekintés övezte, hiszen nagyban befolyásolják a műsor színvonalát. Végül a 4 zsűritag: a többszörös EMeRTon-díjas énkes-, és színésznő, Keresztes Ildikó; a baboskendős rocker, Nagy Feró; a Rapülők és a Jazz + Az nevű zenekarok tagja, Geszti Péter; és a New York-ból hazatért sikeres hangmérnök és producer, Malek Miklós. A műsorvezetők szerepét Ördög Nóra és Sebestyén Balázs töltik be.

Az X-Faktor az utóbbi évek legsikeresebb tehetségkutató műsora. Mindenhol, ahol eddig elindult, a nézettségi toplisták élére repült. (RTL Klub hivatalos weboldal)

ui.: Hamarosan, alig pár perc múlva kezdetét veszi tehát a műsor, amit kár lenne kihagyni! Remélem kedvet tudtam csináni hozzá, ha egyáltalán kellett;)

Ma megint egy rockbanda játszik itt, "A hét zenéje" rovatban. Bár a zenekar már Magyarországon is hódít, úgy hiszem még nem ismeritek elegen, így felhívnám rá a figyelmeteket!

One Republic - Say (All I Need)

A One Republic egy 2002-ben létrejött, Colorado Springs-i (a Silversun Pickups-hoz hasonló) alternatív rock együttes. Alapítói Ryan Tedder (ének, ritmikus/akusztikus gitár, zongora, csörgődob) és Zach Filkins (vokál, akusztikus gitár, brácsa), további tagjai pedig Drew Brown (ritmikus/akusztikus gitár, billetyűk), Brent Kutzle (basszus/akusztikus gitár, cselló) és Eddie Fisher (dob). 2006-ban szerződtek le a Mosley Music Group-nál, majd 1 év múlva megjelent debütáló nagylemezük, a Dreaming Out Loud. Erről az albumról való két sikerszámuk: a Stop and Stare és a Timbaland által remixelt Apologize. Waking up című, második lemezük 2009 novemberében látott napvilágot. A rajta szereplő All The Right Moves hozta meg a zenekar tényleges ismertségét az országban. Mindkét album vegyes kritikákat kapott.

A Say - ami egyébként az első albumon található, illetve hallgatható - és maga az együttes is nagy kedvencem már jó ideje. A frontember hangja egyszerűen csodás, és nem sok banda van, melynek tagjai ilyen sokféle hangszeren játszanak. Talán ez a gazdag zenei paletta engedi meg a kissé elvont dallamokat, amik kifejezetten érdekesek. A dalhoz egy nagyrészt fekete-fehér, elég átlagos videóklip is készült. Mielőtt belekezdtek a hallgatásba, egy jó tanács: Ne tántorítson el a szám eleje, mert az első szótól kezdve eltűnik az egyházira emlékeztető stílus!

ui.: Jövő héten már suli, úgyhogy a következő rovatban felpörgünk egy kicsit egy teljesen más stílusú dallal.

A mai nap folyamán - főleg most, hogy a leírás miatt még többet gondolkodom rajta - furcsa, kissé ellentétes érzések kavarognak bennem. Ma rá kellett ébrednem, milyen gyorsan tellik az idő. Annyira hihetetlenül és rémisztően gyorsan...

Nem rég léptem be először az Avasi Gimnázium ajtaján, jövő hét szerdán pedig már a harmadik évemet kezdem ott. Mintha 2 év egy szempillantás alatt eltellt volna! Egy részem nem is lehetne boldogabb, hiszen minden egyes, csodálatos nappal közeledek az áhított "szabadság" felé. A "szabadság" felé, amikor őrültségeket csinálok, végigbulizom az éjszakát, egy ismeretlennel mászkálok, 2 napos pizzát eszem, a haverokkal másnaposan fetrengek a padlón, jó- és rossz döntéseket hozok, de én hozom őket. Amikor valóban elkezdődik az életem. Egy másik részem, viszont fél. Fél, mert ha megkérdezik tőle Merre akarsz indulni? Mit akarsz kezdeni az életeddel? nem tud válaszolni. Fél, mert úgy gondolja az évek talán túl gyorsan szaladnak, és nem lesz elég ideje dönteni. Nem tud majd dönteni melyik egyetemre megy, mit tanul, hol akar dolgozni... Mit akar azon a méltán csábító "szabadságon" kívül, ami így leírva elnagyoltnak, és tényleg őrültnek tűnhet, de hozzátartozik a tapasztalatszerzéshez, az élethez. 

A mai nap folyamán furcsa, kissé ellentétes érzések kavarognak bennem. De úgy gondolom, nem csak bennem. Úgy gondolom, nem csak engem ijeszt meg, hogy az idő bekapcsolta a nitrót. Hogy lassan kezdünk felnőni. Úgy gondolom van okunk félni, de még több, hogy boldogok legyünk! Nem szabad elfelejtenünk egy elcsépelt, de annál bölcsebb igazságot, mely szerint: Félelem nélkül nincs izgalom! Amit pedig én tennék hozzá: Izgalom egyenlő "szabadság".

Mi jut eszetekbe, ha azt mondom Demjén? Nekem eddig Demjén Ferenc, de tegnaptól már a demjéni strand...

Augusztus 20. Az Államalapítás és a kenyér ünnepe. De ez mást is jelent: Mindjárt vége a nyárnak... A nyárnak, amikor minden egyes perc szórakozás, amikor nincs jobb, mint a hűsítő víz, a felfújható játékok és a jeges üdítőitalok egyvelege, amikor minden sokkal szabadabb - hogy az Animal Cannibals-t idézzem. Azt is jelenti, hogy nem sokára elkezdődik az iskola, amit minden hozzám hasonló tinédzser egyrészről vár, másrészről viszont sírógörcsöt kap, ha csak rá gondol. De a "legfontosabb" dolog, amit jelent, az a hosszú hétvége. Hisz valljuk be, mindenki emiatt várja a legjobban! Bár a hosszú hétvége csak egy, maximum két nappal több, mint a megszokott, mégis ilyenkor mindenkit megszáll valamiféle kényszer a bulizásra, utazásra... stb.

A mi családunk - jó magyarhoz híven - szeret enni, így magától érthetődő volt egy grillezős kertiparty, ezen a huszadikai ünnepen. Nyolcan gyűltünk össze, a most már teljesen kész állapotú hátsó teraszunkon, hogy egy jó hangulatú, görbe este keretei között avassuk fel az új grillt. El sem tudnék képzelni annál kellemesebbet látvány, élethelyzetet, mint mikor a Nap utolsó sugarai eltűnnek a horizonton, majd az alkonyat hűs fuvallata feléd tereli az épp sülő hús friss, ínycsiklandó illatát, mely végül egy nagy lélegzetvétel közepette ér el hozzád. A nyál összefut a szádban, s tudod, hogy a körülötted ülőknek is. Néhányan felszisszennek, aztán az este folytatódik a maga poénokkal és nevetéssel teli, csekély alkoholos állapotában. Végül az este egy újabb találkozót szül. Megint együtt, megint jó hangulatban, a demjéni strandon.

Másnap korán kelés - mindent a cél érdekében! A kedv a fáradtság ellenére jó, az idő pedig egyszerűen tökéletes. Péteren felvesszük Laciékat, majd irány Barcikára Laciékhoz. (Mennyivel könnyebb lenne a dolgom, ha nem lenne ilyen sok Laci a családban!) A kocsiban álomfejtés, ugyanis Szilvi (Laci barátnője) már álmában is strandolt. Így válik egy piros pöttyös labda, az egész nap visszatérő motívumává. Érkezés a másik Laciékhoz, aztán útrakelünk Demjénbe. Az eligazodáshoz nem kell GPS, azonban a kanyargós hegyi út - ha gyenge a gyomrod - hányós zacsiért kiállt. Megérkezve eddig még alig látott tömeg fogad. A hegyoldali szőlősben épült, egyedülálló strandot nem szabad alábecsülni! Bár kívülről írtó kicsinek tűnik, belépve észrevehetjük, hogy ez csak a lépcsőzetes megoldás optikai csalása. Jól kiépített, termálvizes strand, klassz medencék, jó kaja, nagyszerű társaság és egy kisebb aquapark. Ennyi kell egy felhőtlen naphoz, melyet bármikor megismételnék. S, ha ti is szívesen kipróbálnátok, itt van néhány jó tanács, ami a javatokra válhat: A 36 C°-os - szerintünk legalább 45 - medence csak erős idegzetűenek. A narancssárga csúszda csak csúszógumival gyors. Feltétlenül kóstoljátok meg a csokis-vaníliás-karamellás fagyit! A harmadik ugrókő körülbelül 3,5-4 méter, elég parás, szóval inkább csak nekifutásból jó ugrani. És, ami a legfontosabb: Nehogy szét...szátok a piros pöttyös labdát!

Na, hol is kezdjem? Azt hiszem nem fogom sokáig ragozni, inkább belecsapok a közepébe! Szóval... A blog "Pénteki kalandozások:D" című/nevű rovatától ezennel megválok. Az utóbbi időben egyre jobban úgy gondoltam, hogy eléggé melléfogtam ezzel. Itt persze nem a fotózásra gondolok, hanem az állandó, heti határidőre. Nem lehet minden héten programot szervezni, ráadásul fényképezési kötöttséggel - vagy legalábbis nagyon nehéz. Sokat godolkoztam, hogyan lehetne elkerülni a rovat végleges lezárását. Felmerült a havi megjelenés és a fényképek átszervezésének ötlete is, de végül úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha inkább hanyagolom. Természetesen ez nem jelenti, hogy "A hét zenéje" rovattal kapcsolatban bármi is megváltozna. Ott minden marad a megszokott kerékvágásban.

Zárógondolatként: Az is dilemma volt, hogy most rakjak-e fel még utoljára képeket, azonban azt hiszem a múlt szombati bejegyzés méltó lezárása volt a rovatnak. Remélem tetszett nektek és köszönöm, hogy megnéztétek a képeimet!

Sötétedik. Lassan halványodnak a távolban az "acélváros" fényei, mialatt az autópályáról visszatekintünk rá. A halk motorzúgás és Class FM megszokottságát egy izgatott hang töri meg:  Nem sokára felszáll! Erre mind mosolyogni kezdünk. Beszélgetés kezdődik, hogy elüssük az időt. Beszélgetés a mindennapokról, a nemsokára kezdődő iskoláról, a Balatoni nyaralás élményeiről, a családról, és főleg az épp haza készülő Laciról, akinek ez lesz élete legelső repülőútja. A repülésről mindannyiunknak más jut az eszébe: Anyukám nagyon félne... Katával próbáljuk neki elmagyarázni, hogy nem lenne mitől.

Nem sokkal később megállunk egy OMV kútnál. Egy kis szünet az elgémberedett végtagok kinyújtóztatására, de épp úgy alkalmas egy későesti kávézásra, vagy egy kis édesség elfogyasztására. Mire kijövünk a kútról apa a csomagtartóban matat. Először fel sem tűnik a mellettünk álló autó két öreges utasának kissé ijedt, zaklatott tekintete. Pár másodperc múlva a helyzet már adja magát: Az urak kocsijuba zárták a kulcsukat, de szerencséjükre éppen egy autószerelő parkolt le, pont mellettük. Hát mi ez, ha nem a sors? Újabb néhány másodperc múlva a probléma megoldódik, s mi egy köszönet-borral leszünk gazdagabbak. Már megérte a pesti kiruccanás!

Újra útra kelünk, s az M0-ásról lekanyarodva már más fényekre leszünk figyelmesek. Ezek már a Ferihegy 2. termináljának éles, csalogató fényei, melyek csak egy szót suttognak mindannyiun füleibe: Megérkeztünk. Bolyongás a parkolóban, majdnem megbűntetés egy észre nem vett "Behajtani tilos" tábla miatt, de végül célba érünk. Kiszálva a kocsiból az órára pillantunk. Az izgalom fokozódik, hisz már alig30 erc választ el minket a hazatérőtől. A parkolójegy drágaságán nem lepődünk meg... Eleget edzettünk erre a 900 Ft/órára Siófokon. 

Az érkezési oldalhoz csúszós márványlépcső vezet, amelyen tisztán hallatszik a cipők szapora kopogása. Mi is beállunk a kopogók kórusába, majd belépünk a nagy, szürke várakozócsarnokba. Itt az emberek 3 csoportra oszthatók: Az első a leszállásokat jelző panelt fürkészi, a második a liftre emlékeztető, tükrös kiszállókapura szegezi a tekintetét. A közös bennük, hogy mindannyian izgatottak. A harmadik már boldog. Ölel, csókol, néha könnyezik egy kicsit a meghatottságtól, az örömtől, amit rég nem látott szerette észlelése jelent. Mi még csak a második csoportba tartozunk.

Néhány perc múlva a kiszállókapu kinyílik, s egy ismerős alak lép ki rajta. Az arckifejezés jelentőségteljes, a mosoly most már örömmel teli. Egy nagy öleléssel immár mi is csoportot léptünk. Azonban a meglepetés Laci részén a legnagyobb. Egy gondosan kitervelt meglepetés volt, hogy nem csak apa, hanem mi is kimegyünk elé a reptérre. Nem is tudom, hogyan hihette az ellenkezőjét! Egy rövid beszámoló után a Na, milyen volt? jellegű kérdésekre, megint kopogunk a márványlépcsőn. A kocsiban pedig egy hosszú beszélgetés kezdődik, hiszen még legalább másfél óránk van hazáig.

Ma egy olyan zenekar általam imádott dalával ismertetlek meg benneteket, amiről eddig bizonyára még nem is hallottatok. Én is csak 2 napja fedeztem fel őket, de már most rajongok értük.

Silversun Pickups - Sort of

A Silvesun Pickups egy 2002-ben alakult L.A.-i alternatív rock banda, mely eredetileg a Couple of Couples nevet viselte. Tagjai: Brian Aubert (gitár, frontember), Nikki Monninger (basszusgitár, vokál), Chris Guanlao (dob) és Joe Lester (billentyűk, hangmérnök). Pályájuk kezdetén Los Angeles-i klubokban játszottak, majd 2006-ban megjelent első nagylemezük, a Carnavas. Erről az albumról, a Lazy Eye című szám nagy sikert aratott az USA-ban. Ezután koncertezni kezdtek, mint a Foo Fighters, a Kaiser Chiefs és a Snow Patrol előzenekara. 3 évvel később, 2009-ben megjelent második nagylemezük is Swoon címmel. A lemez pozitív kritikákat kapott, talán, mert lágyabb és zúzósabb dalok is egyaránt találhatóak rajta. Ugyancsak ebben az évben - a jó kritikák mellett - egy Grammy Awards jelölést is bezsebeltek a "Legjobb új előadó" kategóriában. 2010-ben már a Muse-zal koncerteztek.

A Sort of-ot - ha máshonnan nem is - a Vámpírnaplók című sorozat első részéből ismerhetjük. A Swoon nagylemezen található dal jól vegyíti a popot és a kaliforniai punkot, ami kevés zenekarnak megy. Ezen kívül a szám tartalmaz egy ütős gitárszólót, Brian Aubert hangjáról - amiért személy szerint teljesen odáig vagyok - nem is beszélve. Sajnos videóklip még nem készült hozzá, de úgy gondolom ez semmit sem von le az értékéből!

ui.: A továbbiakban szeretnék egyre több ilyen alig ismert bandát, illeve szóló énekest bemutatni, mert számomra már kezd egyértelművé válni, hogy ők csinálják az igazi zenéket. Remélem nektek is tetszeni fognak az új szerzeményeim!!!:)