My World, My Blog!

2010.07.28. 14:22 Vadóc!

A rossz idő ösztönöz

Címkék: blog könyv német iskola írás mindennapok érzések ismeretterjesztés élmények vámpírok

Ezen a héten az időjárás fenekestül felfordult. A szokásos 40 fok, órák alatt a felére csökkent, és - bár inkább vagyok meleg híve - ez most egészen jól jött.

Első fázis: pipa

A német tanárnőm szó szerint feladta a leckét év végén, amikor is 4, különböző témájú fogalmazást és 8 oldal olvasni valót adott nyári házinak. Bár nem ért minket meglepetésként - hiszen már tavalyra is kaptunk -, azért reménykedtünk benne, hogy most nem lesz házi. Azóta másfél hónap telt el, és én tegnap fejeztem be a feladat első fázisát, azaz a fogalmazásokat:D Ehhez a sikerélményhez persze nagyban hozzájárult a rossz idő is. Kifejtem: Júniusban még minden könnyebben ment. Még friss volt a tanulás emléke, meg volt a kellő ösztönzés. Abban a hónapban el is készültem a Meine Essgewohnheiten (Étkezési szokások), a Mode (Divat), és félig az Unterwegs und Wegbeschreibung (Közlekedés és útleírás) című fogalmazásokkal. Azonban a július beköszöntével a motivációm szinte teljesen elhagyott. Ezt legkönnyebben a szörnyű hőségre tudom fogni, hisz neki "köszönhetően" volt elég bajom a tanuláson kívül is. Végül most megint esősre fordult az időjárás, így 2 nap alatt be tudtam fejezni az utolsó, Schülerjob (Diákmunka) című irományomat is. Innentől már csak az olvasmány kell, és készen is leszek... Szóval hálás köszönet Eső és Szél!:P

Motiváció - kreativitás - élmény

A motiváció tényleg visszajöt, s ez nem csak a kötelezőben, az úgymond boldogító írásban is megmutatkozik. Nem találok jobb szót, mint a boldogtó, mert - bár nem mondanám magam írónak, talán csak még nem - az írás belőlem tényleg érzéseket vált ki. Van, hogy nem jön az ihlet, hogy nem megy az egész... Ilyenkor feszültséget, ami néha idegességgé, zaklatottsággá fajul. Viszon van, hogy a szavak csak úgy záporoznak belőlem, egy apró gondolatból egy egész fejezetet építek fel... Ilyenkor az érzés boldogság, öröm, lelkesedés. Ilyenkor az írás igazi élmény. Nem számít, hogy blog, könyv, vagy esetleg csak egy felhasználásra váró skicc. Az írás élményéhez mindig kell a motiváció, hogy a kreativitásunk szárnyra kelhessen, s vele együtt mi is szárnyalhassunk.

Jelenleg itt van nekem a blog, és 2 írásra váró könyv, melyeken kiélhetem a kreativitásom, és kétséget kizáróan most ezek is jobban mennek. Azt hiszem a blogos részt nem kell részleteznem, hiszen azt ti is megítélhetitek. A könyvekkel kapcsolatban azért is nem akarok túl sok információt megosztani veletek, mert még mindkettőnek az elején járok/járunk, így akármi változhat, például a cím is. Azért annyit elmondok, illetve leírok, hogy az egyik egyelőre az Éjfél címet viseli, és egy vámpír + vámpírvadász sztori; a másik pedig (ennek biztosabb a címe) a Szönyű csíny, amely az Egy szerelem trilógiája sorozat első része. Mint a cím is mutatja 3 könyvet tervezek ebben a témában. Sajnos nem tudom meghatározni az elkészülés időpontját, ugyanis még sosem írtam így. Mindkét könyvnél csak egy kezdetleges vázat határoztam meg előre, és igazából csak ahhoz híven sodródok az árral. Eddig ez nem volt jellemző rám, de úgy veszem észre, megvannak az előnyei. Meglehetősen jól haladok, főleg a Szörnyű csíny-nyel. Drukkoljatok, hogy legyen motivációm, és ez így is maradjon!:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rogue96.blog.hu/api/trackback/id/tr872182440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása