V, mint Vadóc...

Ez a rovat most különleges, hiszen ez 2011 első bejegyzése és egyben első kedvenc zenéje is :) Volt pár ötletem a mai rovathoz, de végül egy magyar szám mellett döntöttem, ha már Magyarországon vagyunk. Jó zenehallgatást nektek, erre az évre is!

Bereczki Zoltán - Szállj velem

A művész úr - hiszen mint tudjuk nem a zenei pálya az egyetlen, amin jól teljesít - már gyerekkorában is rendkívül sikeres volt, csak éppen úszásban és kajakozásban. Miután orvosi okok miatt felhagyott a sporttal, a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt.  Érettségije után a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolára került, ahol 2001-ben végzett. Ugyancsak 2001-ben már meg is jelent első szólólemeze Száz év címmel. Ezután rendkívül sok színházi szerepet kapott, ezek közül az ismertebbek például a Fame, illetve a Jézus Krisztus szupersztár című musical, vagy a Rómeó és Júlia, melyben Mercutiot alakította. 2005-ben vette el feleségül színésztársát, Szinetár Dórát, akivel több közös lemezt is kiadott, és az ő nevükhöz fűződik a tavalyi Teleton dal is. Ez évek során egy Súgó Csiga-díjjal és egy EMeRTon-díjjal is gazdagodott, amit "Az év musical színésze" kategóriában nyert meg.

A Szállj velem-et, Mester Tamás Let's Just Run Now című számához hasonlóan egy hazai tehetségkutató showban, az X-Faktorban, hallhattuk először. Az elején elhangzó gitárszólóba rögtön beleszerettem, és az egész dal is nagyot ütött. Nagyon jól érződik benne a rockos vonal, amit eddig még nem nagyon hallottam az énekestől. Maga az előadás is nagyon jól sikerült szerintem - mivel még nincsen klip, az X-Faktoros videót fogom berakni. És kihangsúlyoznám, hogy ez egyértelműen nem playback volt, mégis remekül szólt. Szeretjük Bereczkit!

ui.: Hát, remélem meg voltatok elégedve az év első A hét zenéje-vel. Jövő szombaton külföldi vizekre evezünk... Addig is sziasztok :D

Itt vagyunk... Hát megint eltelt egy év! Csupán néhány óra, és 2011-be lépünk :D

Nem igazán tudom, hogy mit is írhatnék, nem gondoltam bele, hogy ennek az utolsó bejegyzésnek szólnia is kéne valamiről, persze azon kívül, hogy egy már mindenki számára világos információt erősítek meg. Tudjátok elég furán érzem magam, mert őszintén szólva egy parányit sem érzem a szilveszteri hangulatot. Inkább olyan ez most, mint egy átlagos péntek este. Igazából nincs semmi tervem az éjszakára... Lehet, hogy feljönnek unokatesómék, aztán majd csak lesz valahogy, talán Miskolcra kinézünk, de hát nem is tudom. Új év, meg minden, de nekem most semmi kedvem hozzá, hogy úgy mondjam :P Igazán már csak egy olyan ünnepet akarok, ami nyugis! Tudjátok, semmi felhajtás, semmi baleset, csak valami kis családi este. Tudom, bulizni kéne, meg ereszd el a hajam ezerrel, de most valahogy a pihenésre vágyom a legjobban, és lehet, hogy ciki ezt ilyenkor így gondolni, de ha egyszer ez van... Már lassan tiszta emós gondolataim vannak XD Nem, nem! Oké írok már valami jót is. Szóval, bár az év második fele, nem telt felhőtlenül - voltak rossz élmények és csalódások is emberekben, meg talán néha magamban is -, mégis valamely érthetetlen oknál fogva, jó volt. 2010 nagyon is jó volt! Például vannak dolgok, amiket sosem fedeztem volna fel, vagy éltem volna át, ha nem olyan ez az év, amilyen. Aztán volt sok röhögés, megismételhetetlen pillanat, na és persze sok döntés, sok kellemes meglepetés, a kellemetlenek mellett. Komolyan mondom, 2010 egy hatalmas önismereti túrával ért fel számomra és azt hiszem, végül jól jöttem ki belőle... Azt hiszem megérte "túlélni" az egészet ;D

Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert tudom, hogy úgysem tartom be őket, de úgy érzem, most itt van az ideje egynek. Megfogadom, most, itt, visszavonhatatlanul, hogy a 2011-et egy teljesen új lappal kezdem. Nem leszek negatív, naiv meg főleg nem. És, ami talán a legfontosabb, hogy nem fog érdekelni mit gondolnak rólam mások, csak élvezni fogok minden egyes napot. Nem fogom hagyni, hogy kis baromságok elrontsák a kedvem, mert egyszerűen nem érdemes hagyni... Nekem ez a fogadalmam 2011-re :)

Boldog újévet mindenkinek!

Hát őszintén, én egészen másképpen képzeltem el a szünetet! Tudjátok úgy gondoltam majd pihengetek, netezgetek, szánkózgatok, kitalálom, hogyan kéne időt szakítanom a könyvemre és irkálom a német fogalmazásaimat, ha úri kedvem úgy tartja... Álmodj királylány!

Nagyapám balesete nem csak a Karácsonyomat, hanem minden szünetre alkotott tervemet fenekestül felforgatta. Mikor hazahoztuk hétfőn úgy gondoltam, na akkor itt vége! Megúsztuk, nem lett komolyabb baja, pihen még egy napot és jobb is lesz, mint új korában. Mint sok más elképzelésem, ez sem jött be. Még mindig nagyon fáj a válla és az egész bal karja, ráadásul egyelőre nem akar neki használni a fájdalomcsillapító sem. Szegénykém alig tud valamit csinálni, így jobb híján - mivel anyukám a két ünnep között dolgozik, apukám meg nem az, az ápolónő típus - én segítgetek neki. Teát főzök, ebédet melegítek, stb. Ez persze nem vesz el csak pár percet az életemből, nem is lenne nagy baj, hogy is lenne az, hiszen ő is már olyan sokszor segített nekem, ennyit igazán megtehetek érte. Viszont itt vannak ezek a hülye fogalmazások is, szám szerint kettő. Azt hittem könnyebbek lesznek, gondoltam pikk-pakk összedobom őket, de hát nem. Nagyon gáz az egész! Nincs kedvem, nincs akaraterőm és minden egyes mondat után úgy érzem, hogy legalább egy évet öregedtem és nemhogy jobban tudnék németül, még felejtek is minden átkozott szó után. Nyögve-nyelős az egész... Azonban ezt is muszáj megcsinálni, hiszen senki sem kopogtat majd az ajtómon vigyorogva, hogy átvegye tőlem a feladatot. Milyen kár! Mondjuk a sok hátráltató tényező - mint például a nyomorúságos sorsom okozta önmarcangolás :P - ellenére még egész szépen haladok is velük. A Meine Winterferien (A téli-szünetem) címmel illetett mű, már majdnem készen van... Épp most, blogolás előtt írogattam kicsit. Lehet, hogy be is kéne fejeznem még ma, amíg van rá indíttatásom. Bár abba a "Hogy telt a Szilveszter" részt is bele kéne írni, de sebaj, majd rögtönzök picit. Nagyjából úgy is tudom már, hogy hogyan fogom tölteni azt az éjszakát, ha meg mégsem úgy alakulnának a dolgok, legfeljebb füllentettem egy parányit. Úgy őszintén, kit érdekel?! Lényeg, hogy kész legyen a fogalmazás. Aztán holnap újult erővel merülhetek bele a másikba... Szuper!

Na, de nem panaszkodom tovább, gondolom így is épp elég volt már belőlem. Búcsúzóul csak annyit, hogy azért nem kell engem annyira sajnálni. Természetesen pihenek és netezek én pont eleget, ezekben a szörnyű időkben is. Igaz még könyv közelbe idáig sem kerültem XD Remélem azért nektek, elvárásaitokhoz híven telik a szünet és, mivel nem tudom, fogok-e még holnap posztolni, kívánok nektek jó Szilveszter estét/éjszakát és nagyon boldog Újévet! :)

Az előző bejegyzésemen látszik, hogy egy eléggé negatív pillanatomban került ki a kezeim közül. De ezt nem is bánom, kell néha indulat is! Viszont a tegnapi nap után már tényleg ráébredtem, hogy ez a hülye baleset korántsem olyan komoly, mint amilyennek éreztem. Tudjátok az, hogy az orvosok benntartották a kórházban, teljesen kikészített. Egyrészt tudtam, hogy papó mennyire utálja a kórházakat, még akkor is, ha nem is ő a beteg, másrészt meg ez olyan ijesztő volt számomra. Miért tartják bent, ha nincs rá ok, ha nincs komoly baja? Persze tudtam, hogy nem titkolóznak és tényleg nincs baja, és természetesen azt is, hogy az orvosoknak kötelessége megfigyelni, hogy kellőképp gyógyul-e a sebe, de akkor is... Nagyon értelmetlennek tűnt az egész ottmaradása, még az agyrázkódás ellenére is. 

Tegnap már szépen lassan kiáramlott belőlem ez az érzés, talán ezért is, mert anya beszélt papóval reggel telefonon és úgy tűnt, elég jól bírta az éjszakát. Már elmúlt a fejfájása, és már szédülni sem szédült. 1 óra körül bementünk hozzá. Vittünk neki ebédet - mert hát a kórházi kosztról mindent el lehet mondani, csak épp azt nem, hogy elég egy macskán kívül bárkinek is -, egy kis sütit, meg persze magunkat :) Örömmel láttam, hogy már nagyon is jól volt, bár a nyaka, jobban mondva a válla - merthogy ott ütötte meg magát - még fájdogált kissé. Tudtam én, hogy egy kis esés, semmit sem árthat neki! Jól elbeszélgettünk, közben pedig befutottak a nénémék is látogatóba. Aztán valamikor 3 felé jöhettünk haza. Nagy kő esett le a szívemről, azt hittem rosszabbul lesz, de szerencsére nem. Már ma délelőtt készen is volt a zárójelentése, és hoztuk is haza. Szegénykének mára nagyon megfájdult a válla. Amúgy is szokott neki sajogni, ha jön egy frontváltozás, de most még ez a baleset is rásegített. Bekentem neki ilyen izületi fájdalomra való kenőccsel, meg fájdalomcsillapítót is vett be, de nem nagyon akar neki javulni... Azért én már annak is örülök, hogy tényleg megúszta ennyivel!

És igaz, a Karácsonynak nem volt már ugyanolyan hangulata az eset után, nem sikerült annyira rosszul. Szinte el is felejtettem, hogy nem ez az első alkalom, hogy kórházban telik az ünnep. Azt hiszem 4 éve apukámnak pont Szenteste görcsölt be annyira a gyomra, hogy éjfélkor be kellett vele menni az ügyeletre. Ott pedig kiderült, hogy veseköve van... Szerencsére ez az eset is sikeresen végződött végül. Keresztanyámnak már sokszor volt veseköve, így már ismerte a legtöbb házi gyógymódot - ilyen például a fekete retek leve. Ennek köszönhetően apa hamar túlesett a dolgon és nem is fájt neki annyira, mint hittük. Persze akkor még kicsi voltam, nem nagyon voltam beavatva a dolgokba és hát nem is nagyon tudtam volna még kellőképp megérteni. Ezért sem hagyott bennem maradandó emléket... Tegnap is csak apa juttatta az eszembe, hogy azért ez a helyzet mégsem olyan új. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy A történelem megismétli önmagát.

Tudjátok az már szinte sorsszerűen ironikus, hogy mennyire rövid idő alatt meg tud változni minden. Körülbelül 3 órával ezelőtt még ez egy nagyszerű Karácsony volt, most meg... Talán még sosem volt ilyen rossz! 

Egyrészt azért írom ezt a bejegyzést, hogy kiadhassam magamból a dolgokat, másrészt pedig magyarázatként. Ma szombat van ugyanis, tehát a zenés rovatom napja. Úgy készültem, hogy karácsonyi számokat rakok fel, hogy akinek esetleg még szüksége lenne rá, annak csináljon egy kis jó hangulatot. Éppen legépeltem abból a bejegyzésből az első mondatot, amikor apukám feljött mondva, hogy nagyapám leesett a garázsban egy létráról, és beviszik a kórházba. Anya azt mondta én maradjak itthon, mert az unokatesómék jönni fognak és igazából nem is akartam volna menni. Annyira nem tudom, hogy ilyen helyzetben hogyan viszonyuljak a dolgokhoz, mert anyának mégiscsak az apukája érthető, ha kikészül. De én sosem voltam az a könnyen pánikolós fajta és az a nagyon érzelmes sem ilyen tekintetben. Nem igazán tudom, hogy hogyan kell megvigasztalni egy olyan embert, aki érintettebb, mint én, és igazából azt se nagyon, hogy mit lehet ilyenkor mondani, kérdezni... Ezért is próbálok általában egyedül maradni ilyen helyzetekben. Én így dolgozom fel, csendes magányomban idegeskedve. Legalábbis most ideges voltam, mert semmit sem tudtam. Nem tudtam, hol sérült meg papó vagy, hogy milyen állapotban van. Csak azt láttam, amikor beszállt a kocsiba és azt, hogy szédült. Nem tudtam, hogy itthon is mit csináljak, még szerencse, hogy néhány barátom beszélgetett velem és elterelték a figyelmemet valamelyest. Mikor először felhívtam apát, hogy megkérdezzem, mi a helyzet még nem igazán tudott semmit csak, hogy valószínűleg agyrázkódás. Abban a pillanatban fogalmam sem volt ez mit jelent, bár már sokszor hallottam a tüneteit. Végül interneten néztem kicsit utána és megnyugodtam kicsit. Nem írtak semmi eget rengetőt, szóval jobb kedvem lett. Aztán megérkeztek unokatesómék. Nekik is elmondani a dolgokat elég rossz volt, azt hittem Laci idegesebb lesz, de kellemeset csalódtam. Ő is felhívta apát és kiderült, hogy papót bent tartják a kórházban hétfőig, mert össze kellett varrni a fejét. Szerencsére komolyabb baja nem lett, például nem tört el semmije, csak lehorzsolta a lábát... Hát, szép kis Karácsony mondhatom! Amilyen jól kezdődött, olyan szarul ér véget. 

ui.: A rovatot most nem fogom pótolni, de azért berakok nektek a zenés oldaldobozba egy jó kis számot. Kellemes ünnepeket nektek!

Véget ért 24-e, elmúlt Szenteste és tiszta szívvel mondhatom, hogy rég volt már ilyen jó!:) A tegnapi nap rengeteg dolog történt... Ami azt illeti a sok elfoglaltság közepette talán még elfáradni sem volt időm :P Ennek persze örültem, rég volt már itthon ilyen nyüzsgés, én pedig egyszerűen imádom, ha pörögnek az események.

Tegnap reggel a megszokott 10 órás időszakomban ébredtem. Azt hittem tovább fogok aludni, mert szerdán - lehet, hogy a saját készítésű Baileys-től... pedig csak egy picikét ittam belőle kóstolóképp - teljesen fel voltam pörögve. Valamikor 2-3 körül feküdhettem le... Mondjuk ez a bejegyzés szempontjából teljesen mindegy, már azt se tudom, miért részleteztem ennyire ;D Szóval felkeltem és már kezdődött is a pörgés, hiszen 5-kor vacsora, aminek tökéletesnek kell lennie! Takarítás, terítő vasalás, főzés... Aztán végre a jókora, földlabdás fánk is beállt a helyére, így a díszítésbe is belekezdhettem. Ezt ugyancsak egyedül csináltam, mint a ház dekorálását... Igazából ezt már tavaly is egyedül csináltam, és egyre jobban kezdek rájönni, hogy mennyire szeretek egyedül fát díszíteni. Nem tudom miért, de ez nekem olyan bensőséges és teljesen természetes dolog. Egyáltalán nem hiányzik a társaság hozzá, sőt még örülök is, hogy mindenkinek van jobb dolga, mint hogy az én munkámba szóljon bele. Aztán többek között azért is jó még, mert mikor készen vagyok és mindenki megnézi ott van az a kis meglepetés, hogy milyen szép lett és ennek mindenki úgy örül... Talán az a bizonyos Jobb adni, mint kapni érzés fog el olyankor. Na, tessék! Úgy látszik a Karácsony kihozza belőlem a nagyobbnál nagyobb közhelyeket, de - ami a "legrosszabb" - én tényleg így gondolom. Ez furcsa! Pár évvel ezelőtt még a Karácsony csak az ajándékokat jelentette, most meg már szinte az a legelhanyagolhatóbb momentuma. Inkább az egész hangulata a fő! Azért persze az ajándékok is fontosak még mindig ;) Miután nagyjából délre elkészültem a fával, anya rá is világított, hogy akkor akár ajándékozhatnánk is. Úgyhogy mindenki elővette az eddig dugdosott, csomagolt vagy zacskózott meglepetéseket és átadtuk egymásnak. Bár az lenne a szokás, hogy este ajándékozunk, mi ezt így a szűk családi körben az esti vacsi miatt délre szoktuk tenni. Este úgyis jön a többi meglepi, a többi rokontól, szóval nincs hiányérzetünk. Mondhatni a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik... Visszatérve az ajándékokhoz, rengeteg szuper dolgot kaptam. Az egyik például most írás közben is használom, zenét hallgatok az új Sony fejhallgatón - ezt apukámtól kaptam, és a vicces az egészben, hogy nekem is megfordult a fejemben, hogy ezt veszem neki... Még jó, hogy végül egy Sting CD-t és egy határidőnaplót kapott! :D Anyukám ajándékát viszont elszúrtam, és ezért legalább fél óráig rosszul éreztem magam. Tetszett neki a blézer, ami kapott tőlem, csak épp a méret nem volt jó :S Még most is csak azzal vigasztalom magam, hogy megtartottam a blokkot és így vissza tudjuk váltani valami megfelelő darabra.

Viszont ezen a ponton inkább ugrok egy kicsit, hiszen a délutánt nagyjából egy szóval is tudnám jellemezni: készülődés. Méghozzá az esti vacsira, gondolom nem volt nehéz kitalálni. 5-re hívtunk mindenkit, hiszen tudtuk, hogy úgyis késni fognak... Mindig késnek! :P Azonban most még egész pontosak is voltak, már fél 6-kor mindenki az asztalnál ült és kivittük az első fogást, a nagyapám által bográcsban elkészített halászlevet. Mindenkinek nagyon ízlett, aminek őszintén örültünk. Ezután jött a háromféle főfogás, majd a legalább ugyanilyen választékos desszert. A hangulat nagyszerű volt és az este legnagyobb ajándékaként, még a politikáról is csak pár szót váltottak a drága rokonok. Megmenekültem! Szinte már táncolni volt kedvem, úgy felvillanyozott a tény, hogy létezik más téma is. Most már csak azt nem tudom, máskor miért beszélnek róla végtelennek tűnő félórákig :S Viszont most nem volt szó ilyesmiről - legalábbis csak elviselhető keretek között -, szóval fellélegezhettem. Az apai ágról származó nagyszüleim hamarabb elmentek, mert nem igazán merték sokáig egyedül hagyni dédit, aki velük él, de az unokatesómék egészen 11-ig maradtak. Már majd leragadt a szemem, gondolkoztam is rajta, hogy viccesen odaszólok, hogy Szép volt, jó volt, de mehetnétek már :D Nem, nem, természetesen csak vicceltem! Nem küldtem volna el őket, akkor már százszor inkább elalszok előttük :P Végül mikor elmentek átöltöztem és leültem olvasni az újonnan kapott Vámpírnaplók 4. részét. Mintha minden álom kiszaladt volna a szememből! Csak olvastam oldalt az oldal után és csupán azon vettem észre magam, hogy már a 10. fejezetnél járok. Ilyen egy jó könyv! 3 körül vehettem rá magam, hogy letegyem és elaludjak. Persze mikor ma felkeltem újra olvasásba kezdtem, és mostanra már ki is végeztem a könyvet. Gondolom holnap majd megpróbálok alkotni róla valami bejegyzés szerűséget :)

Összefoglalva: A tegnapi nap remekül sikerült, semmit sem változtatnék rajta - na, jó... talán azt az aprócska mérethibát. Ha az nincs a 24-ém tökéletes. Azt hiszem zárásképp csak annyi: Az ünnep, ha kellemes, akkor pont ilyen! ;D

Holnap Karácsony!!! :D Jobban mondva még csak Szenteste, de nálam ez a két ünnep szinte egynek számít, ahogy bizonyára sok más ember számára is. A Karácsonnyal sok minden együtt jár, például főzés, fenyő, illetve ház díszítés, takarítás, ajándék csomagolás... Szóval értitek. Mivel anyukám most még dolgozik, sok feladat rám marad, de egyáltalán nem bánom. Sőt, még örülök is nekik! Az utóbbi 2-3 évben szokássá vált nálunk, hogy 24-én este a házunkban gyűlik össze a család, egy finom, ajándékozással egybekötött vacsorára. Itt nem nagyon van beleszólásom a dolgokba, a menüt rendszerint anyukám és nagyapám találja ki, így maximum kuktáskodhatom a konyhában, mialatt készülnek a finomságok. Ezért is szeretem annyira, ha a többi feladat rám marad. Így én is ki tudom élni a kreatív hajlamaimat, ezzel is emelve az ünnep fényét, hogy egy ilyen fennkölt kifejezéssel éljek :)

Tegnap volt az első napom itthon és én máris belevetettem magam a készülődésbe. Anyának megígértem, hogy mikorra hazaér a ház karácsonyi hangulatban fog úszni, szóval ígéretemhez híven belefogtam a díszítésbe. Ebben az évben egy kisebb, földlabdás fánk lesz, így több díszt felhasználhattam, mint tavaly vagy az előtt. Ennek őszintén örültem, hiszen eddig mindig az volt a bajom, hogy a fa miatt nem díszíthetek olyan mértékben, amilyenben szeretnék. Most a díszek mennyiségére egyértelműen nem volt panaszom! A nappalival kezdtem, és a lépcsősor miatt azt hiszem, végül az is sikerült a legjobban. Ez lett az eddigi legeredményesebb karácsonyi dekorációm ebben a házban. Nagyon tetszik főleg este, amikor az égők hangulatosan megvilágítják az ablakokat és a szobákat! :D Mindig is imádtam csak befeküdni a jó meleg ágyba egy kis csokival az égők félhomályában... Az olyan meghitt, csendes és nyugis. Lehet, hogy ezért szeretem ennyire a Karácsonyt. Bár hatalmas közhely, mégis van egy fura békéje, amit az év többi napján, valahogy nem érez az ember...

Na, de nem csak díszítettem tegnap! Elkezdtem becsomagolni az ajándékokat. Nagyon sokat szenvedtem velük, mert sikerült valami teljesen vághatatlan és irtózatosan csúszkálós selyempapírt vennünk, amivel egyszerűen szörnyű volt a csomagolás. Már estére a pokolba kívántam még a cellux ragasztót is, pedig egyébként imádok ajándékokat csomagolni! De tényleg. Végül kín-keservesen becsomagoltam 3 dobozt, a többit díszzacskóba raktam, de még így is maradt 3 jó nagy dobozom mára. Rendesen rápihentem, hogy ma újult erővel kezdhessek neki. Ez valamilyen szinten be is vált, bár az utolsó ajándék csomagolása már elég gyatrára sikeredett - de ez részben az el-elfogyó csomagolópapír bűne volt. Viszont készen lettem velük és még a tanulságot is levontam, amit jó tanácsnak is ajánlok: Soha, de tényleg soha ne próbálj selyempapír és egy félig éles olló segítségével ajándékot csomagolni, csak ha vasból vannak az idegszálaid! ;D